Már megint osztálykirándulás! Robinak nehezére esett elmenni.

Tudta, hogy a fiúk számháborúzni fognak. Ez volt a kedvenc játékuk.

Robinak ez nem volt kedvére. Már attól is borsódzott a háta, hogy ott bujkáljon a bogaras, hernyós bokrok között, de azt végképp elutasította, - hogy ő lesből támadjon, vagy hogy őt lesből legyőzzék. A tévéből látott dzsungelháborús rémület fogta el.

A biztos vereség előérzete. Nem akart veszíteni. Egy ilyen eminens! Az erdőben nem érvényes az ötöse. Mit szólnának a többiek, ha ügyetlen? Kiröhögnék, igen, egészen biztosan ezt tennék. Mint legutóbb is. Nem is akar rágondolni.

Az állomáson találkozott a többiekkel. Legutolsónak érkezett a bakterék Józsija. Könnyű neki nem késik el, elég, ha akkor jön le, amikor a kisvonat beérkezik. A zsebéből egy marék napraforgót vett elő, nyújtotta Robinak: - Akarsz?

Robi elfordult. Hogy ez milyen hülye! Azt hiszi fogok itt köpködni?

   -Ugyan már, vidd innen!

   A vonaton az ablakhoz állt, bámulta a vidéket. Rosszkedve egyre nőtt.

  Hamar, - Robi szerint túl hamar, - odaértek az erdei megállóhoz. Mindenki kapott egy számot, és elindultak az erdő felé.

   Robi az utolsók után ballagott. Amikor ahhoz a lehajló ágú lombos fához értek, Robi engedett egy hirtelen ötletnek. Ő, aki soha nem szokott fára mászni, egy szempillantás alatt ott ült az alsó, lehajló ágon, eltakarva a sűrű lomboktól. Az első percek! Micsoda megkönnyebbülés! - -Hűha! Ezt jól kitaláltam! Engem aztán kereshetnek!

Idő múltán azon vette magát észre, hogy fülel. A többiek zajára, a játékuk, - Robi számára érthetetlenül boldognak tűnő, - önfeledt kiabálására. Rejtőzködése első perceinek öröme elmúlt.  Ehelyett a maga választotta helyzet egyre kínosabbá vált. Hangyák mászkáltak a leveleken, (vajon csípősek?) a hátát, fenekét szúrta az ág, akkor lemászott. Lassan bandukolt az állomás felé.

   A fiúk, még a vonaton is a sikertelen játék elszalasztott lehetőségeit vitatták. Azon tanakodtak, hogy a jövő heti visszavágón mit és hogyan tegyenek másként. Józsit okították, akinek a figyelmetlensége miatt már nem egyszer megjárták.

  Robinak nem ezen járt az esze. Azt gyakorolta magában, hogy mit fog mondani, ha megkérdezik, hol volt, míg játszottak. Készült egy frappáns, gunyoros, - ezt a „játszogatást” lekicsinylő - válaszra. Addig is, elővette a könyvét, mint aki most is lám, - tanul.

   Ám, hiába várt, senki sem szólt hozzá. Észre se vették a hiányát. Vagy megszokták, hogy sosincs közöttük?

    Loppal, a könyve fölött leste a többieket. Mintha filmet nézne. Azok, kettes, hármas, négyes vagy többes csoportokban, itt-ott egymásra támaszkodva, egyszerre beszélve, egymás szavába vágva, gesztikuláltak. - Hülye vagy te öregem, - meg ehhez hasonló felkiáltásokkal fűszerezve beszédüket, valósággal lubickolni látszottak az együttlét örömében.

    Robi szívébe élesen sajdult bele a kérdés: - Vajon mit tudnak ezek mind, amit én nem?

     A kisvonat bekattogott az állomásra. Robi, nem sietett haza. Ácsorgott. Egy ideig rugdosta a kavicsokat, elhessentette verebeket, egy kővel megcélozta a bakterék lusta macskáját, - nem találta el.

    Elindult, tétovázott, megállt, mint aki vár valamire.

    Végre! A bakterék Józsija, - aki már hazaért -, kinézett az ablakon:

     - Te meg még itt vagy Szabó? Gyere fel társasozni!

      Robinak egy kissé reszelősre sikeredett a hangja: - Inkább te kérezkedj el mihozzánk, mert engem azóta már várnak otthon, jó?

   -Jó hát! Oké! - kiáltotta Józsi és már ott is volt. Zsebéből szóródott a napraforgó és lógott a cipőfűzője. Egy almát harapdált, hersegtetve. Józsi maga volt a megtestesült derű.

      -Apám, nem volt ma szerencsém. Olyan számot kaptam, amit könnyű volt leolvasni mondta Józsi teleszájjal, - és oldalba bökte Robit, -te, a jövő héten, ha meg lesz a visszavágó, olyan misztikus számot fogok találni magamnak, amivel tuti, hogy végre szerencsém lesz. Akarsz egy kis szotyit?

- Naná, hogy akarok! Te Józsi, nekem is jó lenne, egy olyan szerencseszám, a találkozóra. Ha volna számomra is egy tipped.

- Oké, pajtás! Te csak ne félj, míg engem látsz, -és bátorítóan veregette meg Robi vállát. Már tudom is hogyan! Van a mamámnak egy régi kabalás könyve, abból kivadászom. Vagy ha akarod, áthozom és együtt keresünk neked is.

    Robi fellélegzett. Nahát, ez a Józsi!

- Te Józsi! Megoldjuk. Igaz? Barátom, mi együtt.

Fütyörészni kezdett, amihez Józsi csakhamar csatlakozott. Ruganyos léptekkel, a dallam ütemére mentek hazafelé, mint olyanok, akik máris nyerésre állnak.

Fotó: Fortepan / Faragó László