Amit gyermekkoromban hallottam velem marad, visszatér:

          -Vörös az égalja, naplemenet, holnap szél lesz! És hogy ha udvara van a Holdnak, vigyél esernyőt, eső lesz. Megszokott jóslatokat hallok, ha a természet változásaira figyelek.  Nekünk barátunk és őrízőnk volt a Hold, a vörös naplemente, és minden, amit a természettől kaptunk.

Még a távoli, de olykor közelinek tűnő, harangszó is üzent. Ha kavargott a por, ha alacsonyan szálltak a fecskék, esőt jelentett.

 A természet gyermekei voltunk. A harmatos reggel, a petúniák, szekfűk illatával, és azok a beszélgetős holdas esték a diófa alatt, amikor az eresz alatti fecskefészekben, altatót csivogott a fiókáinak a fecskepár.

           Na igen, a fecskék, hol vannak most a fecskék? Sehol.

 A verebeket meg a feketerigókat, a vadgalambokat egész nap hallom.

De a fecskék? Hova lettek a fecskék? A kis kedves bogarászó fecskék, édes csivitelésükkel, hova költöztek.

Az istálló ajtaja nyáron, - mire ők jöttek, - a fészeklakók, -mindig nyitva várta őket. Odaköltöztek a kisfecskék, ahol bőven volt a kikelő fiókák etetésére eleség. A gerendákon éppen arra való volt a hely, fecskefészeknek.

És ők surrantak, jöttek – mentek és nem zavartak senkit.

„Isten madárkái.” Gyere rakd meg a fészkedet Isten madárkája, nem bántja itt ne félj senki, anyám vigyáz rája…” énekeltük az iskolában. Szerintem volt foganatja. Hányszor néztük, milyen magasra szállnak! Fel a kéklő magasságba.          Volt egy minden évben visszatérő fecskepár, ők a nyári konyha tornácának ereszalján raktak fészket. A csőrükben hozták a folyópartról a sarat, szalmával, fűszállal, és megjavították a tavalyi fészket. Tollal bélelték, és mire a tojások kikeltek, minden készen várta őket. Az anya, melengette, az apa legyet, szúnyogot bogarat, hernyót hozott, napjában hányszor is? Ki tudná azt megszámolni? Ők voltak a mi környezetvédőink.

          Kora reggel megálltam a tornácon. Követtem szememmel a madarat. Olyan hatalmas kupolájú kéklő ég borult fölénk, se vége, se hossza. Ernyőztem a kezemmel a látóhatárig őket.

          Felnőttem, városi lakos lettem. Most itt nincs kék egem, csak egészen kicsike, a tető mellett. Mennyire hiányzik a városban az a határtalan kék ég. Meg a Nap fénye! Itt, kiszámolom a perceket. Reggel mikor kél a Nap, meddig kell várni, hogy ideérjen a fénye. És kitárom az ablakot, hogy jöjjön be hozzám. Akadályozzák a házak, Így tavasszal jó, mert fél kilenctől egészen délig itt van a Nap nálam. Egymásra mosolygunk.  Kinyújtózom., örvendek. Aztán keresek valami igen fontos utat, arrafelé, amerre itt hagyott a fénye. Utána indulok. Napozni. Abban bízva, hogy ilyenkor egyszer látok majd egy - két fecskét. Nem hagytak tán el örökre? Az összes?

          Aztán este már hiába keresem, hogy a Holdnak van-e udvara. A Hold nem jár olyan magasan, mint a Nap

 Vagy elkerüljük egymást. Vagy a házak lettek magasabbak? A mi utcánkban nincs holdvilágos nyári este.

Égnek a lámpák, - mit akarsz? Olyan nagy a fényük, hogy a Csillagokat elhalványítják. Hiába hunyorognak odafönn. Nem látszanak. Szegény szerelmesek! Hogyan válasszanak esti sétán maguknak csillagot? Jó játék pedig pénzbe se kerül.

 És hiába van a Holdnak udvara, felhőből, vagy sűrű párából én sem látom. Így aztán sosem tudom az időjárást Lesz eső? Nekem örökké a rádiót kell figyelnem, vagy hordanom kell az esernyőt, ha nem akarok megázni.

           Naggyá lett az ember. Se Nap, se Hold, se Csillagok nem hiányoznak. Mindent kitalált helyettük a meteorológia. Rádió, televízió, komputer, és ott vannak a mindent látó műholdak .

 Ott égnek erős fényű lámpák. Ránézel az okos telefonodra, tudod, hány óra, hány fok, és hogy lesz-e eső.

Éjjel- nappal, megvan mindened. A te füsti-fecskéd az okos telefonod.

          Csak az esernyők ki ne menjenek a divatból, mert azért a Hold ott van a helyén most is.

 Körülveszi néha sűrű homályos udvara. Magánosan sétál, nem kérdezi senki, milyen idő lesz holnap?

És a fecskék, - ha volnának, - ilyenkor alacsonyan szállnának, a szúnyogokra, bogarakra, legyekre.

Más a légnyomás, ők érzik.

 Nekik nem kell műhold, drón, semmi ilyesmi.

Bennük van, velük születik, minden tudományuk a természettel együtt élni.

Gyönyörködnék bennük, majd mikor a fiaidat repülni tanítod, egyik ágról a másikra csicseregve hívod. Csak jöjjetek haza!

-----------

Foto: Arjan Stalpers / unsplash.com