Akkor is őszre járt. Egy napon, jöttek a városi kertészet emberei, hogy kitakarítsák azt a sűrű bokros, gizgazzal, ócska cipővel, lyukas fazékkal, eldobott üres flakonnal szomorított, valahai ligetet. Csak egy girbegurba gyalogösvényen kerülgettük, a pocsolyát.

Kora reggel jött egy alkalmatos gép, az aztán nekiesett a rendetlenül nőtt bokroknak.

Eltakarította mindet, kivéve egyet, ami a kerítés tövén sarjadt. Azt is ki akarta irtani a mester,  de nem fért hozzá, túl közel nőtt a kerítéshez. Ha tovább próbálkozik, nemcsak a fa, a kerítés is kiborul. Az ember legyintett, volt még dolga, - továbbment.

 A kis fa ott maradt. Ki figyelt rá? Senki

Már a parkot nézzük, gyönyörködő szemmel, a sétára csábító, kikövezett úton. Kitakarítva, felásva, fűmaggal bevetve, a szél is szabadon suhan, a megmaradt öreg tölgyek, juharfák törzse között.

A tél multán jött az igazi meglepetés, -  nézz oda, - pihenő padok!

És a tavaszi fényben, ott  maradsz, bármennyi sietős dolgod lenne, szélnek ereszted a gondod,- üldögélsz..

Nézed, a szomorúfűzek idei, új, halványzöld levelekkel dicsekvő, földig hajló ágait. Álmosító, langyos szellő lengeti őket dédelgetően.

A feketerigók, barátkozni akarnak veled. A napfény melegíti a zöldellő friss pázsitot,,…és most, felfigyelsz valamire. Mi ez a kedves,régi örömre emlékeztető illat.

Felegyenesedsz, körülnézel. És szemedbe ötlik, az ősszel otthagyott kis fa, a kerítés mellett.

Kidőlve, satnyán, félig kiszáradva, de virágba borultan nyílik lila virága, az orgonavirág.
Kivirult a kikelettel, illatos „tavaszi kincse, egy-két fürt virága.
Ragyog a Nap, és méhe dong körötte.
Tölgyek, fenyők, füvek, padok?  Szép, szép, de egy orgonafa! Virágzó!
Összenézünk.- Nahát, megéledt!

Az ember titokban tegyen jót. Sötétedéskor óvatoskodunk hozzá, hogy kiszakadt gyökereit beföldeljük. Karóhoz erősítjük, megöntözzük, eközben magunk előtt is restelkedve, beszélünk hozzá:-Semmi baj, semmi baj, jóra jön még ez. Jóra jön minden!

Az esti sétára, - főleg miatta járunk. Öntözzük, ápoljuk.                                                                                         

Már újra hűvösen őszlik az idő, ő  hozzánk tartozik,- nem is beszélve a feketerigókról.

Karácsony, szilveszter? Az újévi kalendáriumot lapozgatva, számoljuk a napokat, kikeletre várva. Van nekünk egy fánk! Van kiért aggódnunk:

-  Csak meg ne ártson neki fagy, téli nemere, eltévedt bóra, csak jöjjön el újra orgonavirágos víg tavaszunk
- Nevetsz? Kinevetsz engem?
- Jaj, dehogyis! Azért mosolygok, hogy egy kis fának  is így lehet örülni!  

                                                   -o-                               

.