- Ilona, -figyelmeztetett a nagyi, - most, hogy végre kaptál állást, el ne felejtsd, hogy mihez tartsd magad. Te ne engedd, hogy ott Icának, vagy Ilusnak, Icusnak, vagy Ilikénk, pláne ne Csirinek, nevezzenek, - mint egy csirkét-. A Te apád - (az az iszákos, léhűtő, csavargó) olyan régi, jóhírű családból származik, hogy Téged csak az elődök nyomán, Ilonának lehet szólítani. Bemutatkozol, hogy Halassy Ilona vagyok.

-Jaj, nagyi, nem mindegy?

–Lehet, hogy neked még most mindegy. De majd rájössz, hogy így helyes, ha valakinek akarod érezni magadat.

Izgultam, amikor az első munkahelyemre benyitottam. A főnöknő azonnal megölelt: - Jaj, te kiscsibe! Hány éves vagy te? Már érettségiztél?

 Igen, mert nem voltam magasabb, mint egy nyolcadikos. És azután már csak Csibe voltam, ahogy a nagyi megjósolta. Persze, neki nem mertem elárulni. Feledésbe is merült az egész megszólítás. Nekem jó volt, hogy így neveztek, mert nem sokat követeltek tőlem. A kis Csibe voltam.

Beültettek a portára, ott én mindjárt otthon is éreztem magam. Ott ültem, és intézkedtem. Tudtam ám kivel hogyan beszéljek, kinek mit segítsek! Ó, úgy belejöttem, hogy mikor kit lehet beengedni, vagy elküldeni. A konyhásokkal jóba lettem, a szakácsnő még tízórait is küldött nekem. Lehet, hogy ez nem volt véletlen, mert mindig Marcival küldte. Vagyis, lehet, hogy Marci akart nekem kedveskedni. Marcinak is ez volt az első munkahelye, a konyhán segített, mert élelmiszer iskolából jött, szakácstanuló volt.

Egy évvel volt idősebb nálam, ezt hangoztatta is, hogy nehogy elbízzam magam. Volt neki egy kis motorja, azzal járt be dolgozni. Sokszor megnevettetett, hozott nekem még este is vacsorára valót, ha maradt a konyhán az ételből. Meg azt is megtette, hogy ha késő este lett, - ősszel korán sötétedik, - hogy ne várjam az autóbuszt, hazavitt.

 Na, ennek a nagyi nem örült.

 –Te csak lányokkal barátkozzál, Ilona, kicsi vagy még az udvarláshoz. Majd, ha férjhez akarsz menni, egy rendes fiúhoz, akkor lehet.

 Azt megengedte, hogy ha táncmulatság volt a gyárban, akkor ottmaradhattam, de tízre haza kellett menni. Hát így kezdődött a mi kettőnk együtt-járása Marcival. Ha a főnöknő meglátott minket együtt, csak tréfásan megfenyegetett, mint aki sejti, hogy szerelembe estem.

• Na, na, Csibe aztán jól viselkedni!

 Mire gondolnak? Hiszen nem tettünk semmi rosszat. Kezdtem magamat figyelni, hogy tényleg ne tegyek semmit, ami kifogásolható. Már nemcsak a nagyi, hanem ő is figyelmeztet?

Igaz, Marci egyre bátrabban viselkedett velem. Átkarolt, kezemet simogatta, és egy este mikor hazavitt, meg akart csókolni. Ez nagyon meglepett. Nem voltam olyan hangulatban. Éppen akkor, amikor ott, a kapu alatt meglátott minket a nagyi barátnője, Böske néni, aki a csoszogós papucsában hangtalanul jött le a lépcsőn.

Megszólított: - Ilona, aztán csak rendesen viselkedni!

 Akkor én idegességemben ellöktem magamtól Marcit:

• Hagyjál már! Menj haza! Ne nyúlj hozzám!

Én magam is meglepődtem ekkora goromba, hogy lehettem! Marci egyet se szólt, megfordult, otthagyott. Elment. Nem szóltam utána, mert az a néni beszélt hozzám:

• Mind ezt akarja, ilyenek ezek. Otthagy, ha megkapott! Azután meg másikat bolondít. Jól van, nem szólok nagyanyádnak, ne félj.

 Azt az éjszakát, a másnap reggelt, senkinek sem kívánom. Nem aludtam, nem sírtam, csak nagyon feszült, szorongó lettem. – mit tegyek? Bocsánatot kérjek? De akkor azt hiszi, jól viselkedett velem, és máskor is megteszi, amire vágyik. Vagy mintha haragudnék? De nem is haragszom.

…és beültem a portára, és nagyosan akartam mindent megtenni, amit kell, de nem nagyon sikerült. Nem figyeltem, mindent eltévesztettem

Marcit nem láttam akkor se, és egész héten se. Nem keresett! Haragszik? Nem akartam kérdezősködni utána. Hátha nem helyes?

Buszoztam, étvágyam se volt, aludni sem tudtam. Sokat fájt a fejem. Akkoriban nem látott engem senki még csak mosolyogni sem. Mit tegyek? De nem volt senki, akitől megkérdezhettem volna. Soknak, hosszúnak tűnt minden nap.

 Hát még két hónap? És én egyedül voltam, és csak gondolkoztam.

 Egy este, már éppen le akartam feküdni, amikor a nagyi megkérdezte:

- Mi a bajod, nagyon csöndes vagy mostanában.

-Jaj, nagyikám, csúnyán elkergettem Marcit. És azóta nem láttam, mit tegyek?  Mama!

- Hát persze, hogy nem láttad. Már van annak pár hete, hogy telefonált, behívták. Most katona Cegléden. Ahá! Akkor hát ő lehet az, aki többször is rajtam keres valami Csibét. Nem mondtam neked? Elfelejtettem. Mondtam neki, hogy itt nincs olyan nevű lány. Tegnap is telefonált, hogy szombaton jön először szabadságra. Te Ilona! Én ezt nem értem, ki a csoda lehet az a Csibe?

*****

Fotó: Fortepan / UWM Libraries