Ha hétágra süt a nap, de akár szürke őszi ködben, hótiszta fagyos időben is, elveszítheti a nyugalmát az ember.  Olykor, - látszólag ok nélkül, egyszerre rátör a messze-vágy.

 Megszokott, máskor kedves otthonában nem leli a helyét. Türelmetlen. Elvágyik.

Talán nem jó itthon? Töpreng bűntudatosan:

 Mi ez a léha, vagabund ötlet? Csavarogni, mikor pénz sincs rá! Persze, csap a homlokára, az ember, jut eszembe, a többiek már napok óta szervezik az utat. Hívnak, csalogatnak.

Új kalandok, tájak, emberek, szokások, ez egy testi-lelki megújulás.

Eleinte föl se merül, az emberben, hogy részt vegyen. Csak ez az érthetetlen feszültség. Meg a bölcs mondások: „Varietas delectat.” A változatosság gyönyörködtet.

Valahová, valameddig el kell menni.

Kell bizony! De nem ám azért, hogy soha többé haza ne gyere! Titka van minden elutazásnak. Emlékszel? Az ember néha nem érti saját magát.

Amikor ott álltál fájó bokával az előtt a roppant égbeszökő felhőkarcoló előtt, abban az idegen városban, és szemed elől nem tudtad elhessegetni az otthoni jó öreg foteled… Vagy a meredek hegyoldalon, forró aszfalton, amikor a cipőd már-már véresre törte a sarkadat, de nem volt más mód, letapostad a kérgét úgy csoszogtál benne tovább, Vagy amikor az a szálloda, ahol aludni se tudtál a dübörgő zenétől, és amikor az autó épp akkor robbant le az emelkedőn felfelé, hogy csak visszagurulni tudott, emlékszel, azt számolgattad, hány kilométer még az otthonod…Ez a kalandhoz tartozik: honvágy is kell.

            ….

Hát igen olykor kell, hogy olyan messze légy az otthontól, térben és időben, olyan távol, hogy elérhetetlen boldogságnak tűnjön még egyszer itthon, - otthon lenni.

 Kell, hogy néha rád törjön a honvágy is, hogy újra felfedezd, otthonod -sehol máshol sincs, - melegét…hogy visszavágyhass, hogy visszajöhess. Haza. De, eltelhet itthon egy kis idő, és ha hétágra süt a nap, vagy síelésre csábít szikrázó hó, mégis rád tör a messzivágy?

 Hát persze. És el is fogsz menni.

Csakis. De csak, ha visszajöhetsz. Ottmaradni?  Örökre elmenni?

 Mint amikor gyermekkorodban megsértődve fogadkoztál, azt mondtad, azért is világgá megyek, és majd sírhattok utánam…

De még a sarokig se értél…

-  Hát te, hogy-hogy visszajöttél?

– Én nem is jöttem volna vissza anyukám, de majd, ha este lesz, az én jó kiságyam, párnám nélkül, mégis, hogyan mehetnék világgá!

Van, aki később felnőtten mégis elmegy világgá és mert jónak találja, ott is marad. Azért elviszi azt a régi kispárnáját, amibe olyan jó belesuttogni elalvás előtt: Jó éjszakát édesanyám!

****

Fotó: unsplash.com // jeshoots