Ilon sohasem tudta meg, hogy miért hagyta őt faképnél Lőrinc.

Ilon és Lőrinc, a majálison találkoztak. Ilon nem mert felülni egymagába, a forgós-komédiába, amit amúgy ringlispílnek hívnak, de Lőrinc gavallérosan befizetett, sőt mellé is ült. Lőrincnek ez volt az első legényes cselekedete. Lőrinc egy lovagnak, Ilon hercegnőnek érezte magát. Még a majális után is találkozgattak. Elébb csak úgy, a kútnál, a bolt előtt, a postán, mintha véletlen lenne, utóbb már megbeszélték, mikor, hol várják egymást.

Azt kérdezte Ilontól az anyja, miért nem hívod be, ne ácsorogjatok itt-ott, van nekünk, hogy hova ültessük a vendéget. Lőrinc bejáratos lett hozzájuk, annyira odaszokott, már azt várták, mond is valamit kettőjük jövőjéről.

Mígnem egyszer az az ötlete támadt Ilonának, hogy rántottával kínálja Lőrincet.  Behozta a putujkót, a gyékényből font tojásos kosarat. Ám, Lőrinc ahogy meglátta, émelygést, páni félelmet érzett, attól, hogy hányni fog. Zavartan mentegetőzött, hogy neki most el kell menni, és nem is jött vissza.

Többé, egyszer sem.

Ez nem sokkal azután történt, amikor Lőrinc lekéste az utolsó vidéki déli buszt, és gyalog indult haza az országúton.

 Attól a naptól fogva Lőrincnek nem kell a rántotta.

Jól benne járt a nap a délutánba, a meleg nem akart alábbhagyni. Lőrinc szomjas is volt, a csizma is szorította, amikor a falu szélső házánál leült a kapu előtti lócára, pihenni. Az az egészen szemrevaló asszony kijött, szíves szóval behívta. Látom milyen fáradt. Poros is. Hosszú útról jöhet, látom, mióta ül itt, a padon. Mint egy beteget, az az asszony, Lőrincet kézen fogva vezette, simogatta a karját, a hátát, leültette.

Lőrinc bement az asszonnyal. Lőrincnek nem volt akarata. Az asszonynak, - tán a fia lehetett, - aki ott feküdt a dikón, ami igazából ágy, csak sosincs bevetve. Lehet rajta ülni, de feküdni is. A fiú most felült. Estefelé járt az idő, a fiú morgott, hogy már éhes, nem köszönt, rá se nézett Lőrincre. Azt motyogta, mikor volt már dél, sosincs főtt étel, mire hazajövök.

. Az az asszony tüzet gyújtott. A tűz nehezen kapott lángra, fújni kellett. Az asszony arca kormos lett. A lábasba zsírt kapart a bödönből egy vaskanállal. Elővette az ágy alól a putujkót, a gyékényből font tojástartó kosarat.  A kék tálat kitörölte egy blúznak vagy ingnek látszó ruhával, és tojást tört a tálba. A tojáshéjat ledobta a tűzrevaló közé. Na, még egy tojást, meg a többit.

 Lőrinc ott ült a fiúval szemben, egy széken. A széklába ingadozott, a szoba egyenetlen földjén. Lőrincnek zsibbadás borult az agyára. Nem tudta, miért van még mindig itt. Akaratát vesztve ült a billegő széken.

Nem a széket húzta arrább, hanem a derekával egyensúlyozott, hogy megálljon alatta. Belefájdult a háta, míg nézte az asszony napsütötte lábát. Néha a fiúra lesett. Ki a fene lehet ez?

 A lábosban sercegett a zsír. Kicsit mintha már füstölne. Az az asszony csak törte a tojásokat. A fehérjét, ami a tojáshéjban maradt, az ujjával kaparta bele a tálba, kár lenne a maradékát kidobni. Az ujját megnyalta, minden tojás után lenyalta róla a fehérjét.

 Ez a tojás most nem akart törni. Az asszony hozzákocogtatta a tál széléhez. Többször.

 A fiú a dikón, csak tovább sürgetőzött, amikor ez a tojás széttört.

 Nem folyt se sárgája, se fehérje. Ó, kiáltott az asszony ez beledöglött. És, ami nem kelt ki a többivel, a tojásba fulladt kiscsirke, lepottyant a többi rántottának való tojás közé, bele a kék tálba. A kiscsirkét vékony zöldes nyálka vonta be, és a szeme helyén lila színű folt látszott.

Az asszony, nevetett, nem nézett oda, de tudta, hogy Lőrinc látta a csirkét. Az asszony a kezével vette ki a csirkét a tálból. Nem volt egyszerű, mert a feltört tojások már ráragadtak. De nem mind, a tojásfehérjék visszafolytak az ujja közt a tálba.

Az asszony ezen is nevetett, és a csirkét a tűzrevalós kosárba dobta. A macska rávetette magát a hulladékra, nem fogott hozzá, szagolgatta, hamar otthagyta, felnézett az asszonyra, otthagyta. Az asszony előkeresett egy villát és felverte a kék tálban, a tojásokat. Sót pergetett rá, és beleöntötte a lábasba. Sercegett a rántotta, az asszony kavargatta a vaskanállal. A rózsástányért a stelázsiból vette ki, és ahogy szokta, a fodros köténye felemelt aljával megtörölgette. Könnyedén körbe simította és az asztalra tette. A fiú már ott ült, belekavart a fazékba, a forró rántottába azzal a vaskanállal.

Az az asszony kedvesen szólt:

• Jöjjön, - hívta Lőrincet, - jöjjön, ehet bátran, tíz tojásból sütöttem.

           Pihenhet utána egy jót, - bökött a dikóra,

  Az a fiú habzsolva evett. Azután fogta a kalapját és elment.

  Lőrinc későn kapott észbe…Az asszony le akarta fektetni, amikor ketten maradtak. Lőrinc már- már engedett neki.

Ahogy felállt a pillantása a csirkére villant. Észbe kapott. A lila szemétől.

  Összeszedte maradék akaratát és bár az asszony karjánál fogva marasztalta, kitámolygott a házból.

Amikor holtfáradtan hazaért, akkor még csak émelygett. Az anyja megkérdezte:

-Mit ennél fiam, ütök oda egy pár tojást.

 Akkor érte utol a hányás.

---------

 Azt, hogy Lőrinc miért hagyta őt faképnél, Ilon sohasem tudta meg.

 Honnan tudta volna? Lőrinc nem merte elmondani a csirkés rántottát

 Ilon erkölcsösségéhez nem fért kétség. Jól nevelt, tiszta életű vallásos, dolgos leányként nem érdekelte volna különösebben a lila szemű csirke, ő azt hallotta volna meg, hogy Lőrinc bement ahhoz a faluszéli szemrevaló menyecskéhez. és órákig ott maradt! Nem, Ilona ezt nem felejtette volna el.

Ilon nem hitte volna el, hogy azt a híresen szemrevalót csak úgy, a semmiért ott hagyta.

  Akárhogy is mismásolna, úgysem lenne tovább maradása Ilon előtt. Még egy csók erejéig sem.

Ott állna közöttük az az asszony.

Lőrinc tudta ezt.

 Ilon máshoz ment férjhez.

.

Lőrinc agglegényként nem járt más lányokhoz. Nyugtalan nappalok után éjjel az asszony lábáról álmodott. Tudta, hogy ő, a módos gazda, nem mehet egy faluszéli, kétes hírű asszonynak udvarolni, oda, akihez bárki betérhet. Saját magát is hírbe hozni? De álmaiban az asszony napsütötte, barnapiros mezítelen lábairól álmodott.

Valamikor nem így képzelte az életét. El sem hitte volna jóképű, férfias mivoltában, hogy van szerelem. amit magára büszke férfiember csak álmaiban élhet át.

*****

Fotó: www.freepik.com/free-photo/ - Image by stockking on Freepik