József volt az én üknagyapám. És a kisház volt, egy szoba, konyha, az én gyermekkori meseházam.
Erről a házról kaptam tegnap, egy emailt a szülőfalumból a régi baráttól: - Képzeld, az új gazda lebontotta azt a régi kisházatokat….
Ükapám, Pásztor József, ő az 1830-as években, a fia, a dédapám szintén Pásztor született 1850-ben, és annak a fia? Na most elérkeztünk nagyapámhoz, aki természetesen Pásztor József születette 1875-ben. Minden fiú ugyanitt lakott, a szüleivel.
Mikor ez a József legénysorba cseperedett, megnősült elvette Csizmadia Zsuzsánnát. Öt gyermekük közül hármat felneveltek. Három lányt. Zsuzsannát (1903), Rózsát (1905), aki az én anyám, és Terézt. Ő olyan kis maradék volt, mert a háborúban, 1915-ben. tíz évre Rózsa után született.
Az én gyermekkoromban, sokat volta itt a mamáéknál. Volt egy szépen berendezett, úgy nevezett „nagyházuk”, de az élet itt folyt a kis házban. Macska aludt a díványon, és a nagy fehér komondor őrizte a bejáratot a konyhaajtóban, hátha kap egy jó falatot jutalomból. Meg is érdemelte, mert a mama, ha csirkét akart fogni az ebédkészítéshez, csak rámutatott a kiválasztott jószágra, és a Buksi egy pillanat alatt már rátette a két lábát, úgy várta a dicséretet.
Kicsi házban is lehet jó érzésekkel élni? Ha láttál már filmeken eszkimó családot a picike igluban boldogan élni, akkor ne is csodálkozz, ha nekünk jó volt itt lakni.
Az egész családi történet úgy kezdődik, mint a mesék. Egyszer volt, hol nem volt, valamikor réges-régen az 1800 -as évekbe élt egy jóravaló juhászlegény PÁSTORNAK Pásztor Józsefnek hívtak a foglalkozása után, akinek sok juha volt, de nem volt háza. Sátorban lakott, mint a többiek, a Sátorkertben. Szeretett egy szép lányt, Linát. Már pedig úgy nem lehet megnősülni, ha nincs az asszonyt hova haza vinni. Ezért aztán – ez is mesébe illő,- eljöttek a cimborák, na József jöttünk házat építeni. A falu legszélén elkerítettek egy nagyobbacska udvart a juhoknak, és az utcai fronton, hamarosan készen is lett a vályogból felrakott ház. Ház? Házikó. Égre nyíló ajtaja a konyhába vezetett, onnan léphettek be a télen kemencével melegített szobába. Padlása is volt, amit náddal fedtek be, és galambokat tartottak odafönn. József megházasodva, már volt hajlék, ahova Linát vigye. Jó hely volt, a falu szélén. Mindennap kihajtotta a juhokat a közeli legelőre. Oda, a Kálló folyó kanyarulatához. Amikor eljött a dél, az asszonyka kivitte az ebédet.
Ha három emberöltő időt végig gondolok, bizonyára boldogok voltak. A kis ház előtt kövesút vezetett, nagy szekerekkel jártak arra a Nagyvárad piacára zöldséggel, az újfalusi állatvásárra, de Debrecen az sem volt messze, ha vásárolni akartak.
Egyszerre, pár év után csak azt látom új szomszédság lakik utca hosszat az út mindkét oldalán. Már itt is megnőttek a gyermekek. A kis Lina felnevelte, és kiházasította őket. A kis házhoz hozzátoldtak egy kamarát, terménynek, élelemnek, annak- aminek. A nagyfiú otthon maradt, és ő is házat épített az udvar másik végébe. Nagyot, tornácosat az utcára néző két ablakosat. Na, ennek is József nevet adták, ő volt Pásztor József, aki az én nagyapám. Akkor már nem juhokkal, - mert a szomszédság elfoglalta a jó legetető mezőt, -hanem nehéz paraszti munkával keresték a kenyeret. Volt föld, a József anyja gazdag lány volt.
A kis ház lehetett már akkoriban 1930 körül, vagy százéves, de állta a sarat. Ha lehetne megfognám a kezedet, és odavezetnélek a ház elé. Hogy Te is láthasd, amit én láttam. A nap odasüt az üveges ajtóra, amit egy nagyvirágos könnyű függöny véd a legyektől. Az ajtón belül azon a kicsi helyen épp elfér a nagyapám egykori katonaládája, amibe most a cipős kefék, laknak. De nagyobb haszna, hogy azon- egy régitakarón üldögél a mama. Ott tisztítja a zöldséget a levesbe, vagy kukoricát morzsol, vagy amit éppen tennie kell. Nagyon alkalmatos hely ez innen látja mi történik idebent, és azt is ami az udvaron. Ellenőríz! Beleszól. Irányít. Dohog. És ha van rá oka, elneveti magát, kacag jóízűen. A mamának mindig igaza van. Mert ha kell, a mama még ma is fölszalad a létrán és a padlásról lehoz egy fél zsák kukoricát. A mama együtt lakik két lányával, azok családjával, a harmadik lánya az én anyám, mi egy másik közeli utcában lakunk. Vendég vagyok nagyanyámnál. Nem engedi, hogy megpusziljam: - Ilyen öreget, nem kell már csókolgatni.
A konyhában mindennek van helye. Mindig mindent oda kell tenni. Ez ad békességet, semmit sem kell keresni. Itt főz Teruska, pontosan délre, amikor hazajön az ura a hivatalból. Jókedvet, derűt hoz. Dalol. Szép tenor hangján:” Nádfedél, faluvég, eljutok-e haza még. Ő megpuszilgat megölelget, ő az apám öccse, a nagybátyám. Szeretem ahogy énekel. Az a látszólagos lezser könnyedsége, vigasztalóan hat rám. Nem úgy a mamára, aki, mint anyós nem becsüli sokra az irodai munkát. Az nem munka, csak a paraszti élet, a kaszálás, a kapálás, a szántás. Az, hogy pénzt hoz haza, azt nem sokra tartja, pedig nekik annyi adót kell befizetni, hogy szinte csak arra dolgoznak. Nagyon becsületesek. Igen, ennivalóra nem költenek, azt megtermelik, de amikor az adót kifizetik nem marad szép ruhára, cipőre való pénz.
Gyermekként hallom, hogy szegények vagyunk, de nem fogom fel, nekem meg van mindenem, ha ott lehetek náluk... Biztos, hogy boldog voltam. Ezt a családi együttlét tette. Hogy részem volt benne. Névnapok, ünnepek, itt vannak velem. Boldog vagyok, a kis házban.
Menjünk be a szobába. Az ajtóval szemben a falon egy nagy tükör. Ferde síkja előre dől, az egész alakomat mutatja. Mögötte papír hengereket tartanak, amik szabásminták. Azokat veszi elő Zsuzsika néni, ha ruhát varr a családnak. A tükör alatt egy dívány, előtte asztal, székekkel. Az ajtó mögött a mama ágya, a másik sarokban a Zsuzsika néni fekhelye. Ó, el ne feledkezzem az ajtó mellett kerekedik a kemencéről. Meg egy sifon is áll az ágy végéné, a ruhásszekrény. Akárhányan vagyunk, mindannyian le tudunk ülni, beszélgetünk. Egy kis vörös bor, pogácsa vagy foszlós kalács mellett.
Az otthon illata lengi be a kisházat. Hát persze, az udvarra néző ablak alatt van a komód Négy fiókkal.. Ez a komód a titkok rejtekhelye. Egyszer megmutatta Teruska az ő kis titkos szépítőszereit. Egy kis kerek, rózsás púderdobozt, egy tégelyben a tejkrémet, -amit a patikustól vásárolt, - és a kölnivíz a 4711-es kölnivíz, ami szerényen illatozott, ha felöltözve együtt mentek az urával a dalárdai bálba. És tőle kaptam, -neki már szűk volt, az első csipkés melltartót, amitől egészen nagylánynak éreztem magam. És amikor a férje a Dalárdával Hamburgban énekelt, ő is elkísérte onnan manikűrkészletet kaptam, és egy piros ridikült... Engem ő tanított a nagylányságra. A példájával.
Egész élete egy nagy csalódást hordozott. A tanítónő eljött, hogy írassák felsőbb iskolába, mert nagyon ügyes, de azt mondta az az irigy nagyanyja, - akit én már nem ismertem-: Hogyisne, akkor úrinő lesz és lenéz minket! Ez a vénség a mama anyósa, ő parancsolt a házban. Egy mondatával tette boldogtalanná az unokáját. (Ettől kezdve, nem lenézte őt az unoka, hanem gyűlölte) Aha, a szava szent volt, még csak nem is szóltak róla többet. Igen, itt kellett volna a fiának, beleavatkozni, mint a Teruska apja, ellentmondhatott volna az anyjának. A fia, az én nagyapám sohasem szólt az anyja ellen. A lánya mellé állhatott volna. De az anyjáé volt a föld, a tanya, a gazdaság. Ezért nem akart vitát? Félt az anyjától. Talán még azt is szégyellte, hogy a feleségét szereti, az anyjánál is jobban. Keveset beszélt, ha gondja volt hallgatott. Csak az a büdös pipa, azzal hallgatott. Ha a feleségét megbántotta a vénasszony, a papa csak annyit mondott: - Hadd rá Zsuzsánna, mintha nem is hallottad vóna. Így tanult meg hallgatni, meg felejteni az én mamám. A papa az első világháborúban vett részt, négy évig. Addig, hogy bírta a mama az együttélést az anyósával? Hogyan? Tűröm fűvel, ahogy a férje tanította.
A papa katonai leveleit a kisház kamarájában találtam meg. Volt az ajtó mögött felakasztva egy régi téka, amiben valami után kutattam, és sok-sok rózsaszínű tábori lap bukkant elő a régi iratok, könyvek közül. Mindegyiket elolvastam: Szeretett kedves feleségem! és a vége: A te sírig hű, szerető férjed! És ez nem csak szokásos szócsoport, ők igazán szerették egymást.
Lebontották a kisházat! Lebonthatták. Amíg emlékezem, addig ott áll. Ablakában muskátli virul. Egyszer ott aludtam a kisházban. A szobában, amelyikben a mama csendesen egy sóhajjal elment, egy régi nyári éjszakán, az angyalok közé.
Felnőttem, elkerültem otthonról, vendég voltam a kisházban. Este megkérdezték, alszom-e a mama ágyába? -Hát hogyne, mint kiskoromban, szívesen.
…és olyan volt, mintha a mama ölében aludnék.
**********
