-Te itt vásárolsz? Én még sose jártam itt. Na, nézzük csak, ebben a szupermarketben mi mindent lehet itt kapni? Régen, a drogériába mentünk szépülnivalóért, kamilla, tejkrém, illatos szappan, ilyesmikért.

Mennyi sok kencefice. Azt se tudom, mi mire jó. Lemosó, felmosó, estére, reggelre, meg a csoda tudja mik. Egyiknek szebb a doboza, üvegje, tégelye mije, mint a másiknak. Ha kiürül, ezeket hova teszik, csak tán nem kilökik a szemétbe. Pedig hátha még jó lenne valamire. Mennyibe kerültek ezek?

Mindenből sok van itt, több mint kéne. Fogyasztói társadalom. De ha nem is kell? Akkor minek veszik?  Megújulnak tőle? Új krém, új pakolás, vitamin, fittnesz, mindenki szép lesz. Másnap, megint. És így tovább, nap-mint nap, a tegnapit hamar megunják, már nem okoz örömet, új dolgokra vágynak. Ez ám a pénzkidobás.

Igaz, az se jó, ha -mint az én fiatalságomban, - hogy féltünk a holnapi ínségtől, a nincstől. Sok mindenre megtanított a szükség. Mi a kevésnek is tudtunk örülni. Mondjuk, egy szappannak.  Egy Caola szappannak.

Emlékszem a háború után az ötvenes években történt. Nem volt akkor a boltokban, semmi. Még szappan se Sokáig csak a magunkfőzte háziszappannal mostunk, mosakodtunk. Nem habzott, illata se volt.

            Egyszer szól Eszti, a boltos, hogy várjál má’ te, majd mondani akarok valamit.  Látom én, hogy cinkosan int a szeme sarkából. Na jó, én várhatok.

 Amikor elfogytak a vevők, akkor a kezembe adott egy kis csomagot, hogy ebből csak egyet-kettőt kapott, tegyem el, majd otthon bontsam ki, meg, hogy kettőötven lesz az ára. Na, jól van kifizettem. Találgattam, mit kaptam a pult alól, hát, egy Caola szappant. Azt a háború előttit, az a jószagút.

 Na, megörültem! Azt hiszed talán mindennap használtam? Hogyisne! Csak ünnepen mosdottam én avval. Utána betettem a fehérneműk közé a sifonba.   Féltve őrizgettem. 

 De az illata! Ha hiszed, ha nem, biz’isten, a szaga végig ugyanaz volt. Az a finom, tudod, az az ünnep-illat.

 Hát, ennyit az igazi örömökről. Mehetünk. Te veszel valami fiatalnak valót? Mert én most semmit. Hiába nézem, mennyi minden van itt, de olyan illatot, mint az a régi volt, manapság, sehol a világon nem érezhetek már.

Pedig jó lenne, mert az visszahozná, hogy újra tudjak a kis dolgoknak is örülni. Lehet, hogy elveszítettem a kis örömökre való, - meglepően jóleső, - képességemet?  Ma még az sincs már, aminek örüljek, kedvem sincs semmihez.

Jaj, hova viszel, mit akarsz, ne siess, hiszen már megfájdult a fejem is!

Kávéillat! Aha! Te tudtad, hogy van itt egy ilyen hangulatos kicsi presszó?! Nahát! Kávé! Valódi aroma!

 És a sütemények! Csoki, fahéj, vanília, citromillat!  Érzed? Ide bemegyünk!

 Habos kávét kérünk! Ja, és francia krémest!

Gyere, gyere! Mennyei lesz! Ezt nem lehet kihagyni! Te mit kérsz?

Mit beszélsz? Hogy megértesz, hogy megsajnáltál? Hogy inkább menjünk Caola szappant keresni, ha annyira szerettem?

 Mi van?

Nekem szappant? Most?

Minek?

Ilyenkor? Innen elmenni?

 Ezt a kávét itt hagyni? Mikor végre örülhetek ennek a mai illatnak!

******

Fotó: Pinterest