Veszély, titok, kaland, és persze szerencsés megmenekülés. Ezt jelentette a romos téglagyár a falu végén, egy remek bújócskára csábító játszóhely. Körötte vízzel telt agyag gödrök, udvarán a téglát formázó törött rámák, nyitott oldalú, fedett szárítók, kemencék, hatalmas kémény, aminek az oldalán ott kúszott fölfelé az a mászásra hívogató rozsdás vaslétra.

 Mind-mind izgalmas búvóhelyek, itt már évek óta nem dolgoztak, a város megszüntette, és a munkásokat elküldték. Üres, kísérteties hely. Az, ha valaki egyedül botladozna a gödrök között, a gizgazzal benőtt csapásokon, de csapatban, együtt, bátorságot érez, még a leggyávább hősködő is. Együtt, jóleső izgalom a félelem, és vonzó szórakozás a borzongás.

 A falak mentén már erdőnyi nyurga kis cserje nőtt növendék fává, és pókhálós, homályos bokrok várnak kincskereső kutatókra. Ha anyjáék tudnák, nem engednék, még a nagyoknak sem, hogy itt játszanak. Hát még Manninak, aki kicsi, még nem is jár iskolába. Manninak a pajtásai, mind nagyobbak nála. Hát hogyne, mikor ő sertepertélt unos-untalan a nagyobbak között, a bátyja után.

          Manni egy kis vakarcs, otthonosan mozog, feltalálja magát, úgy nőtt fel, itt a kis utcában, ahol minden házban otthon érzi magát, mindenütt neki adják a legjobb falatokat. Ruhája? A többiek kinőtt holmija közül talált magának neki tetszőt, amiben most is úgy fest, mint egy mesebeli figura.

   - Olyan vagy, mint egy kis manó, - mondta neki a harmadikos bátyja, Laci.

   - Egy igazi kis manó? –kérdezte Manni.

  –Pontosan, - mondta Laci, egy kis ravasz manócska vagy, - mondta és elsietett.

   –Hova mész, én is veled megyek, - szaladt utána Manni.

  - Te oda nem jöhetsz, ott csak nagy fiúk vannak, mint én.

  – Milyen nagyok, inkább kicsik, te nem is vagy nagy, - mondta Manni és futott Laci után. Laci hazaküldte, de Manni újra meg újra utána lopakodott, tudta ő, hogy nem máshova, csakis a téglagyárba igyekszik.

 Fiúk játszanak ott, lány egy sem, csak Manni. Ezek a fiúk fociztak, birkóztak, versenyeztek, egymással. Manni nem verekszik, de biztatja őket, és ha kell fára is mászik, vagy az elgurult labdát visszarúgja. Most bújócskázni fognak. Ez az ipiapacsos bújócska azért nem egy ártatlan játék, itt a gödrök, az omló falak között.

 Ám, az győz, aki jó helyre bújik, akit sohasem találnak meg, és annak Viktor megígérte, hogy elviszi bicajozni. Viktor, ő egy városi vendég gyerek, aki egy csillogó új bicajjal büszkélkedett a többiek előtt, amilyen itt egyiküknek sincs.

     A hunyó számol hangosan, majd elkiáltja magát: - Ipiapacs, aki bujt, aki nem, megyek. Akit meglát, az kiesik, azt „kiapacsolja”. Nehéz a hunyónak, mert ha nem vigyáz, őt „apacsolják” ki, annál a falnál. Ő egyszerre hunyó és játékos is, hát ügyesnek kell lennie.

Viktornak feltűnt a fiúk között Manni, aki ott ugrabugrált. Ni-ni ez meg hogy került ide?

- Ez meg egy lány, egy bőgőmasina, ezzel nem játszom. Menjen haza!

 –Mannit nem lehet hazaküldeni, - mondták a többiek, - Manni úgyis utánunk jönne.

 Manni jól hallotta, hogy Viktor el akarja őt zavarni, ezért, amikor az nem nézett oda, kinyújtotta rá a nyelvét, majd, most duzzogva kuporgott egy sarokban. Ő, aki máskor a legfürgébb.

 -Nem is vagyok bőgőmasina! - kiáltotta. Én se játszok veled!

És látta, hogy a többiek már futnak is a jobbnál jobb búvóhelyekre, és őrá senki se figyel.  Manni egyszeriben sértődötten felállt, hazament.

• Azért is! Elbújok én egy jó helyre, a mamámnál, a mama szeret engem.

 És úgy is tett.

    Eltűnését, csak a játék végén vették észre, amikor már mindenki előkerült, csak ő nem. Hová lett? Megijedtek, hogy baja esett. Nevét kiáltozták. Sokáig mindenütt, még a vizes gödrökbe, még a kéménybe is keresték. Nincs, nincs! Nélküle, hogy menjenek haza, hogy mondják el ezt otthon?

Viktor rémült meg igazán, ő zavarta el, ő az oka. Csöndesen szótlanul mentek hazafelé. Most mi lesz?

   A sarkon befordulva, Viktornak nagy kő esett le a szívéről.

 –Megvagy te bőgőmasina!

    Manni ott ült a ház előtt, a kispadon, a haragja rég elszállt, vidáman, jókedvűen harangozott a lábával. A fiúk jöttére, egyből felpattant:

-Ipiapacs Viktor! Nem találtatok meg, éljen, éljen, én győztem, engem viszel bicajozni.

 - Ej, Manni, te ravasz manócska, ki tudna neked nemet mondani! És úgy is lett.

 Viktor, maga elé a vázra ültette Mannit, és körbe karikázott, a réten. A fák, mind hátra felé futottak mellettük.

–   Jó volt? - kérdezték a gyerekek.

- Szenzációs! - dicsekedett Manni, és elfutott.

 Arról hallgatott, hogy azon a vázon nem is volt kényelmes, a rázós mezei úton zötykölődni.

 ******

Fotó: Fortepan / Divéky István