A ház nyugalmának akkortól lett vége, amikor Hegyi Józsi elkezdett Virág Böskéékhez járni.    Mert eleinte csak jött, csak jött, aztán gondolt egyet, és alig látták. Kifogásokat keresett.

   Hogyan is kezdődött? Üzent, hogy eljönne.

 Micsoda izgalom! Itt lesz! Végre! Fogja kilincset, belép, leveszi a kalapját, köszön. Itt, minálunk! Virág Böske mindent elképzelt, már napokkal előbb erről az egyetlenegyről, az igaziról, aki tetszett neki. Böske,az érettségi után otthon maradt, nem ment főiskolára, hanem elvállalta a gazdaság könyvelését. Egyetlen lány, ne hagyja ott magukra a szüleit. Aztán ugyanúgy él, mint a vidékiek. Ha kell, a kertben kapál, vagy a szőlőből hozza haza a gyümölcsöt.

  - Na, megint a legkisebbet küldték? Kérdi Józsi, amikor Böskével találkozik. Böske mosolyog, mert hiszen nincs testvére, ő a    kicsi, is a nagy is, és azt feleli erre, amit kell, hogy: - Ezt hát, mert ez a legügyesebb, meg a legerősebb. Erre Józsi a szokásos módon fűzi tovább a szót: - Szeretném én látni azt az ügyességet! 

  -Ha van szeme, láthatja!

 - Na lássuk, milyen erős vagy, kibírod a hét fogást?

 - Azt maga csak szeretné kipróbálni.

 - Na, hogy-hogy, hát mégse mersz kiállni? Jól van Böske, várok én, csak erősödjél, összemérjük mink még az erőnket!

Az ilyen beszédek vezetik aztán be a komoly elhatározást. De itt falun nem lehet ajtóstól rontani a házba, se titokban el-eljárni, ide-oda. Itt mindenki, mindent lát. Elébb üzenni kell Juli nénjétől, hogy jöhet-e azután, hogy mikor? Böske csak ezt várta, nagyon tetszett neki ez a Józsi. És Hegyi Józsi jött, és tréfált, viccelődött, de nem beszélt a jövőről. Pedig miatta ragyogott az egész ház. Micsoda lázas takarításba fogtak az asszonyok. Ajaj,' még a kamarát is kimeszelték

-A kamarába is szétnéz? Nem a kamarát nézi ez, hanem azt a mindent, ami véled jár majd. - nevetett rekedten Feri, az örökös pipája mellől.

Ferinek gyanús volt ez fickó.

- Majd csak lesz valahogy, a fene, aki megeszi. Minek ez a nagy izgalom, egy ilyen mitugrász miatt. Nem ilyen vőt képzeltem én. Van ennek rendes foglalkozása? Majd akad Böskének valaki más. Vagy ha nem, hát nem. Úgy is jó, a fene, aki megeszi.

    -Mert magának minden jó, csak ez nem!! Egy ilyen apa. Ezt szereti Böske, és kész. Ahhoz megy, akit szeret. Mibe válogatna, húszéves már, itt az ideje. Ez a Józsi? Nem mondom, szép szál legény, de olyan nyalka, mint egy kisasszony. Pedig semmije sincs. Nem akar ez dolgozni! Most ugyan a községházán vállalt irodai munkát. Reggeltől estig odavan, azután meg nem ér rá. Nagy hivatal lehet, ahol pont ő kell. Gyűlésekre jár, fontoskodik. Eleinte itt lábatlankodott folyton, most meg már alig látni.  Ez a mi jányunk meg úgy megsoványkodott ebbe, csak teng-leng egész nap. Maga?! Maga meg se látja az ilyet. Jaj, csak beteg ne legyen! Attól félek.

  Feri tisztogatta a pipáját. - Hagyjál mán, mér lenne beteg, Nincs annak semmi baja.  Meddig mizserálsz még? Ha nem az egyetlen jányunkról volna szó, ha nem szeretné ennyire, kitennem a szűrét. Kivágnám innen. Ez?  Elébb itt eszik-iszik, lebzsel. Ha meg nem akar, nem jön.

    - Ki kéne találni valamit, amivel rábírhatnánk, hogy nyilatkozzon,

-Csak te ne találgassál semmit se. Ne avatkozzál bele. A fene, aki megeszi, majd csak lesz valahogy.  -így Feri.

 De őt sem hagyta békén a gond, ha ránézett a lányára. Sajnálta Böskét. Akinek tágra nyílt szemében ott ágaskodott a bánat. Csak nem hagyja tán itt Hegyi Józsi? Mindig kitalál valamit, hogy miért nem jön. Lány létére, nem járkálhat utána. Annál ő sokkal büszkébb. Mit szólna az a pletykás Farkas Juli nénje, aki mindig azt lesi az ablakából, ki kivel szól, ki hova megy. Hírét költené, hogy ő jár Feri után, ő erőlteti a férjhez menést. Juli nénje még főzés közben is ki-kinézegetett. Nagy szerző! Tudta nélkül nem esik errefelé lagzi.

  Böske kitalált valamit, hogy nénje ne lássa az ő útjait. Szerencse volt, hogy a Virágék kertje átért az alsó utcáig, ahol apja, már sokkal előbb, nyitott a kerítésre egy kútra-boltba járó ajtót. Ahová már nem láthatott Juli nénje. Egy afféle bokrokkal takart titkos kiskaput. Ezen szökött ki Böske, ha várta, de még inkább, ha hiába várta Józsit. Ilyenkor elindult a felsővégre. Arra van a patika, a posta, a községháza, úgy tett, mintha oda igyekezne. Félve találgatta, Józsi most merre járhat, mit csinálhat? Nem ment nyíltan utána. Ó, ne is tudja Józsi, hogy ő mennyire odavan érette.

 Míg ki-kiszökött a kisajtón, ráébredt, hogy nem lehet itt titokban tartani semmit. Mert azzal a bizonyos kisajtóval szemben lévő házban ott volt a Géza asztalosműhelye. Kovács Géza már két segéddel dolgozott. Vénlegénynek számított a harminc évével. Egy kicsit mulya is volt, egy kicsit elhanyagolt is. Jóravaló, de az ilyenen nem akad meg a lányok szeme. Látta ez a Géza, hogy Böske szaladgál Józsi utána. Figyelte is, mert már régen tetszett neki Böske, csak nem merte megkörnyékezni. Volt köztük vagy tíz esztendő korkülönbség. Egy ilyen kis csitri?! Mit kezdjen vele? Csak ne lenne olyan szemrevaló! Ő, Géza, egy komoly iparos ember, asztalos, neki meg kell gondolni, kit vesz el. Nem kapkodta el eddig se. Nem értett ő a széptevéshez. Ki ér arra rá? Hacsak nem segít neki valaki, még maga marad.

Böske, csak nevette, ha az apja szóbahozta, hogy jobban járna, ha az venné el.

 - Majd pont Géza bátyámhoz, ahhoz a sótlan mesteremberhez mennék hozzá. Én örökké csak kicsúfolnám, amilyen mulya.

  - Na-na, majd nem csúfolnád, ha tudnád mennyi pénze van!

 -  Kell is nekem a pénze, csak hadd rakja élére. Azért olyan ágrólszakadt, mert még egy rendes gúnyára se költ. Engem bámulhat, nekem nem kéne, ha egyedül lenne is a világon.

 -Meglásd, megváltozna, ha egy jó asszonyt kapna! - célozgatott az apja.

De akkor Böske már oda se figyelt, arra gondolt, hogy napokig nem látta Józsit. Azt ígérte, hogy szombaton eljön, de csak üzent Juli nénjétől, hogy fontos dolga miatt most sem jöhet. Az meg persze firtatva tapogatózott. - Na kis Bözsikém, lesz -e lakodalom?

 A hírtől, hogy Józsi nem jön, Böskének sírhatnékja támadt. - Mit tudom én, mit akar az ilyen, akinek minden előbbre való, mint a mátkája! - suttogta fojtott hangon.

 - Ej kisanyám, hát ki kell ugrasztani a nyulat a bokorból, mondta nénje egy kacsintás kíséretében.    -Hogyan, én bizony meg nem kérdezem tőle, még azt hinné, nekem sürgős.

   -Nem hát. Nem kérdezzük azt, hanem lépre csaljuk. 

 Böske nagy szemeket meresztett: - Hogy-hogy lépre csaljuk?  

- Semmi az lányom. Úgy teszünk, hogy van neked más is, nem csak ő. Attól majd kapós leszel, attól észhez tér, ha itt talál valakit.

  -Jaj, de csúnya dolgot eszelt ki néném, nem lesz ez jó. Mert ki is lehetne az a csali?

 - Ki, hát Kovács Géza. Az szívesen eljön, ha hívod! - Hogy hívjam?

 -Találj ki valami jó okot, valami asztalosmunkát. - De akkor őt is becsapjuk! 

 -Nem sejti ő a te titkodat, te csak hívd el Gézát, aztán ügyes legyél. - Ügyes?

- Az hát, kedveskedjél, mintha szívesen látnád!

  Böske megbeszélte az anyjával, megtegye-e ezt a lépést, az anyja meg azt gondolta, a semminél is jobb, ha végre történik valami, beleegyezett. Apja Ferit nem avatták be. Még elszólná magát. Nem kellett Ferit félteni. Akkorra már egyszer beszélgetett Juli nénjével. De, hogy kiről-miről, nem tudott arról senki. De az biztos, hogy Juli néninek hirtelen szüksége lett egy takaros, afféle jó asztalos kezéből kikerült, kispadra. Amivel kiülhet estefelé a kapuba tanyázni. Nénje aztán ezt el is intézte Gézával.

Következő szombaton estefelé, Böske - nem kevés aggodalommal, - átlépett azon a kiskapun, benyitott, és bement abba fűrészporos, festékszagú asztalosműhelybe. A gépek látványától a szerszámoktól, a fűrészgép zajától, saját merészségétől? Vagy mindegyiktől megilletődve, halk szóval áthívta Gézát.

 - Szeretném, ha átjönne, megnézné azt a régi kis szekrényt, át lehetne-e fényezni?

 Géza, abbahagyott minden munkát, azonnal letette a gyalut, jött. Feltűnő készségesen jött.

 Éppen összedugott fejjel nézegették a szekrényt, amikor Józsi otthonosan belépett.

 Ám azok, oda se néztek. Böske, mintha nem is látná, szándékosan tovább magyarázott. 

- Tudja Géza bácsi, ebben tartotta a nagymamám is az ő fehérneműjét, nagyon kedves darabom ez énnékem.

 Géza a szokatlan kedvességtől szívdobogva, csukogatta-nyitogatta a szekrényt, egyre bólogatott, helyeselt. - Megújítom én kedves Bözsike, abba hiba nem lesz. Rá se ismer, olyan széppé varázsolom.

 Józsi csak állt, nézte őket. Böske futólag ránézett: -Foglalj helyet mondta, és újra az asztaloshoz fordult: -Lehet ezzel valamit kezdeni Gézabácsi? Igaz, hogy cseresznyefából van? Megcsinálja? Akkor kipakolok belőle. Holnap, ha átjön, átviheti. Ráér holnap?

Józsi nem volt itt ilyen mellőzéshez szokva. Azt hitte, a kéthetes szünet után lelkendezve úgy fogadja őt Böske, mint a Messiást.

Egy darabig csak állt, nézett Böskére csodálkozva.  Megsértődött. Nem tudta, hogyan fejezze ki a mérgét. Aztán hirtelen felugrott, kisietett. Böske megriadt. Mit kell ilyenkor csinálni? Az egyik itt vár, miközben ő, a másikat szeretné marasztalni? Hogyan?

  -Egy pillanat, rögtön jövök mondta, és mégis utánament. Józsi, ott állt a tornácon, morgott:

  -Mit akar itt ez a nagy málé? Mi közöd hozzá? Miért nem anyádék intézik ezt az izét...javítást?

  - Csöndbe légy! Meghallja! Ez, ez el akar engem venni- mondta suttogva. - Hozzá akarnak adni.

- Ehhez akarsz hozzámenni? Hülye vagy? Az vagy! Felőlem mehetsz, Mesterné lehetsz.

 -Nem én akarok te, apámék adnak! Nem érted? Nem jössz, hanyagolsz engem, sose érsz rá.

-Nem, mert épp azután járok, hogy jobb állásom legyen. Éppen temiattad nem érek rá.

- Ugyan már, milyen állás az ami után jársz. Nekem meg üzengetsz. Böskének sírós lett a hangja.

Józsi mondott volna valamit, de elhallgatott, mert éppen kijött utánuk Géza.

 - Na én megyek kis Bözsike, majd holnap átküldöm a segédeket a szekrényért.

 Ezzel elment. Mire Böske visszafordult, Józsinak csak hűlt helyét találta. Elillant. Böske kutatva nézett a sötétedő estébe, még szólongatta néhányszor: - Józsi, hol vagy, haragszol Józsi? - aztán lassan, tétován bement. Az anyja kérdezgette: - Na, mi van kislányom, hogy-hogy így elment mind a kettő?

 - Jaj édes, nem tudok én semmit, hagyjon engem, Józsi megharagudott rám.

  -Majd megbékül, ne búsulj, - mondta az anyja, de magában azt gondolta: -Haragszik? Még ő haragszik? Ez a széltoló? Szerintem most mutatja ki a foga fehérét.

Milyen igaza lett! De ezt most még csak ő tudta.

Másnap maga az asztalos jött át, a segédjével, átvitték a szekrényt. Böske a másik szobából ki se jött, míg ott voltak, vörös volt a szeme a sírástól. Csak az anyja, az beszélt véle. Az apja? Bánta is ő, mit intéznek az asszonyok, a fene, aki megeszi, ő már megtette, amit tudott, majd csak lesz valahogy.

Délután Böske nem bírt egyhelyben maradni, átment Juli nénjéhez. Az már várta.

 -Na, mi van szentem, ugye megijedt Gézától az a kutyahitű Józsi?

 Böske még meg se szólalt, mikor zörgettek az utcai ajtón.

 Juli néni kinézett. - Jön valaki, megyek, mert ez a bolond Néró még megtépi.

 Ezzel kisietett.

 Böske egyedül maradt. Leült. Alig várta, hogy kipanaszkodja magát a történtekről ennek az ő kedves a jótevő nénjének. Amikor kintről erőteljes férfihang hallatszott:

 -Aggyisten! Julcsa néném, Kovács Géza ajándékba küldi ezt a kispadot, amit megígért. Ja, a mester köszöni, sikerült tegnap a Juli néném cselvetése, megtört a jég, hajlik mán Gézához a kisjány.

  Böskét szíven ütötte a felismerés. Nem hitt a fülének. Végül is, ki az, akit kicseleztek? Úgy állt fel, úgy  szédelgett haza, hogy a megszeppent hangoskodók közül, senki sem mert utána szólni.                                           

   -------------                                      

 Az idő múlása sok mindenre gyógyír. Virágék házába visszatért a nyugalom. Józsinak azóta színét sem látták. Ő még most is legénykedik, hiszékeny leányzók szoknyája körül legyeskedik.

 Az asztalos megnősült. Ideje is volt már, ha nem akar agglegény maradni.

 Szép kis felesége, - Virág Bözsi, - jól járt, nem engedi a férje dolgozni. Tejbe-vajba füröszti, szép ruhákba járatja.

Mondják is, hogy hej, ez a Bözsi, az ujja köré csavarhatja az urát. Mégis, mitől mindig olyan búval bélelt, kelletlen a kedve, - tán jó módjában elment az esze?

**********

Foto: Fortepan