Most én azon gondolkozok, hogy azt monta a tanítónéni, hogy írjunk házit a testvérünkről.

Nekem van testvérem, úgy hívják, hogy Mátyás, mert Mátyás napkor született, csak mink úgy mondjuk neki, hogy Matyi. Mérges rám, mert én úgy hívom, hogy hüvelykmatyi, mert még kicsi. Nem nagyon kicsi, mert már óvodás, és én csak heccből mondom. Ám olyankor csak, mikor az anya nem hallja, hogy ne mondja mindig, hogy ne bosszantsd a kisebbiket, te vagy az okosabb, te már nagy vagy.

 De az csak úgy látszik, hogy őtet én bántom, mert az én kistesóm ellopja a színes filceket a táskámból és rajzol ház falán, és mindet kikoptassa és ezért én meg az ő legóvárát lerombolom, hogy ne legyen neki legóvára. Akkor ő úgy vinnyog, és árulkodik, hogy az anya azt hiszi, hogy én kezdtem, és azt mondja, nekem, te vagy az okosabb, és építsed neki azonnal vissza, és mondjad neki, hogy kész van, látod mátyáskirály, tiéd a vár.

De ha a kistestvérem ordít, akkor már én hiába mondanám, hogy ő kezdte a filcekkel, akkor már az anyának úgyis arra jár az esze kereke, hogy biztos azért sír szegényke, mert bántom, és én vagyok a rossz. Mert még régebben, míg a tesóm még nem a szobába mászkált, hanem csak a járókába járt, addig jónak láttak engem, és sose mondták, hogy rossz vagyok, és azóta lettem én a rossz gyerek, mióta a tesóm kijött a járókából, hogy elvegye, ami az enyém.

    Nagyon nehéz a testvérrel, mert hiába, mondta a tanítónéni, hogy az a jó testvérség, hogy egyet akarunk, mert nálunk mindig a kicsinek van igaza, akkor is, ha nem.

 És a névnapomon, amikor Joli néni a csokit hozta nekem, akkor azt mondta az anya, hogy

 jó- jó, tudom, hogy neked van a neve napod, de azért mégis meg kell felezni a csokit. És akkor Matyi egy hammal bekapta mindet az ő részét, de az enyém még mind megvolt, akkor Matyi odaállt elém és azt mondta, hogy aggyá’ má’, mej tudod, a kiszteszvéjed vagyok. De én nem akartam egyből befalni, hanem máskorra eldugni egy kis rejtekhelyre, de ő akkor az anyuhoz szaladt, hogy én nem adok a kistestvéremnek a csokimból, és az anyu azt mondta, hogy jaj, de egy irigy Káin vagy, adjál már neki, látod, hogy mennyire kívánja, és az anyum megint kettétörte az én fél csokimat, hogy megint felezzek a kistesómmal. És ilyenkor a kistesóm nem mondja, hogy már kétszer feleztünk, hanem csak azt, hogy bi-bi, és megeszi  a csoki második részét is. És lehet, hogy ez azért van, mert a testvérem még nem tudja a tanítónénimtől, mint én, - hogy a testvéreknek szeretni kell egymást.

És már nekem is hiába mondja, mert én már nem tudom mit lehet rajta szeretni, mert volt már, hogy nekem kellett érte menni az óvodába, és nem akart jönni velem hazafelé, hanem csak a szomszédba akart a nagy bernáthegyivel játszani de én addig rángattam hogy mégiscsak jött és az anyu meglátta, hogy bőg, és azt kérdezte, jaj, ugye megint bántottad Matyikát?

 Szilvikének nincsen testvére, és nagyon odavan érte, hogy legyen, és mindig jön mihozzánk játszani, mikor magába van. És mikor tegnap mi hárman bújócskát játszottunk, akkor Szilvike és én elbujtunk a kukatároló mögé, és onnan lestünk kifelé, ám az én kistesóm, aki hunyó volt, nem látta, hogy hova bújtunk, és mikor nem talált, nagyon megijedt és kiabálta, hogy jobi hoj vagy, jobi hoj vagy, gyeje ide.

    És Szilvike annak örült, hogy hurrá Robi, ez a Matyi, amilyen kis hülye, sose talál meg minket, és akkor én, a résen át, láttam, hogy ott áll az én hüvelykmatyi kistestvérem és a homokos, koszos kezével dörzsöli a könnyes szemét, mert elvesztett engem. És én nem röhögtem őtet ki, hanem odaszaladtam hozzá, és nem bántam, ha össze is maszatol, amikor megölelt engem örömében az én kistesóm, mert én letérdepeltem az utcán őelébe, hogy ne ríjjál, mátyáskirály, látod itt vagyok.

Én nem azért szaladtam hozzá, amit a tanító néni mondott, hogy szeretni kell, hanem azért, mert csak úgy oda kellett futnom, és kész, és nemtom miért.

Foto: freepik.hu