Azt mondta a tanítónéni, hogy le kell írni háziba, hogy vendégségben voltunk. És azt is mondta, hogy azt írjuk le, hogy ott jól viselkedtünk-e, mert a vendégségben látszik meg, hogy kinek volt gyerekszobája. Nekünk nincsen gyerekszobánk, csak Matyival mi, ahol alszunk, az a kisszoba, de úgy is lehet mondani, hogy gyerekszoba. És ha ez gyerekszoba, akkor mirajtunk az meglátszik, csak nem tudom, hogy mi látszik. Én két vendégségben is voltam, és leírom mind a két vendégséget. 

      Először voltunk mink anyukámékkal az Emília néni nevenapján vendégségben. Akkor nagyon kiöltözött a család, hogy hadd lássa Emília néni, meg Ottó bácsi, hogy nem valami csórók vagyunk, hanem mi is menők vagyunk, mint ők. Mert azt mondta az anyum, hogy az Ottó bácsinak volt esze, amikor alaposan megszedte magát a gyárban, de minek, mikor nincs is gyerekük. De te, mondta anyukám az apunak, nem szedtél semmit, sehol, sose, mert élhetetlen vagy, pedig van két gyereked, és ezek mi vagyunk, én meg a tesóm. Én nem akartam menni az Ottó bácsiékhoz, mert az Emília néninek meg kell csókolni a kezét, mintha szeretnénk. De én csak úgy teszek, mintha csókolnám, de mégse. Az Ottó bácsival csak kezelni kell, ő úgy mondja, hogy parola, és azt kérdezi, hogy mizujs, mizujs. De mikor én gondolkozok, hogy mit mondjak, akkor már a tesómtól kérdezi, hogy hogy ityeg a fityeg, de nem várja meg, hogy hogy ityeg, meg azt se, hogy mizujs, hanem az anyukámnak ütögeti a hátát, hogy még mindig szép asszony vagy Jucika.

 Azt mondta az anyukám, legyetek jók, mert tartani kell a rokonságot, főleg az Ottó bácsival, aki a nagyi testvére, hogy meg ne sértődjön. Mer az Emília néni az nem sértődne meg, ha mink sose nem mennénk, mert akkor nem gyűrnénk össze a szőnyegét, amikor ott vagyunk és rugózunk a foteljukban. Az anyukám végig csak nevetgél, mintha jókedve lenne, és utána szid össze minket, amikor már megyünk hazafelé, mert a vendégségben nem néz ránk, úgy tesz, mintha nem látná, amit csinálunk, azét, hogy hátha akkor az Emília néni se veszi észre, amikor lecsöpögtetjük szörppel a terítőjét, meg az összes bonbonját befaljuk. Az apukám, csak az Ottó bácsival iszogat és nagyban tárgyalnak, hogy mit kellene csinálni a Fradival, hogy győzzön, mert az Ottó bácsit csak ez érdekli, és ők felőlük akármit csinálhatunk. Ez után a vendégség után azt mondja az anyukám, hogy na, ezt is letudtuk egy évre. És a nagyi azt kérdezte, hogy na milyen volt, mert nem megy őhozzájuk mert ki nem állhatja az Emília nénit, mert sose felejti el, hogy amikor volt az esküvőjük, akkor az Emília néni a nagyira mondott valamit, mit is, mit is, pedig istenkém, milyen sértő volt, mondja a nagyi. És mikor az anyu azt mondja, hogy jó volt náluk, és nem öregszik az Ottó bácsi, akkor nagyi a zsepivel törölgeti a szemit, hogy nagy csuda, hogy szegény még bírja amellett a hárpia Emília mellett.

        De ám én voltam egy másik vendégségben is, Szilvikééknél, de ők úgy hívják, hogy szülinapi zsúr, pedig csak buli volt. És ott nem kellett viselkedni, mert nem is volt ott senki felnőtt, hogy kezet csókoljunk, és nem kellett vigyázni a terítőre, és asztalra mindent ráraktak enni meg inni, amijük csak volt. És izgi volt, mert az ajtóban álarcot kaptunk Szilvikétől, és én oroszlán lettem, a Karesz meg szamár, és ez tökkirály volt, mert én ordítottam, és a Karesz is, mint a szamár, és mindig ráncigálni kellett arrébb-arrébb, mer ő makacskodott, mint az igazi szamár, és volt zene is, jó hangos, amitől nem is lehetett hallani az ordításunkat, és a Szilvike meg őzike volt, és mikor láttam, hogy fél, akkor tovább már nem hörögtem rá olyan marha jó oroszlánosakat, meg nem csattogtattam rá a fogamat.

 És mikor elfáradtunk, levettük az álarcot, mert abban nem lehetett enni, kajáltunk,és utána még szembekötőset is játszottunk, és akkor lett vége a bulinak mikor én voltam szembekötve, mert durr, én véletlenül nekimentem az asztalnak, és eltörött az az üvegkancsó, amibe a narilé volt, mert lelöktem, és nem játszottunk tovább, mert Szilvike azt mondta, hogy olyan hülye vagy Robi, és kezdte az eltört cserepeket felszedegetni, és akartam neki segíteni, hogy ne legyen rám mérges, de bejött az anyukája, hogy most már inkább menjünk haza a Karesszel. 

Foto: unsplash.com