A lovak, lassú egyenletes dobogással lépegettek a dűlőúton. Nem kellett ostor, maguktól igyekeztek hazafelé.
A széles határon messze ellátni, bár így a szekéren ülve, sem a távoli tanyák, sem a görbe akácok, vagy a sudaras nyárfák nem tűnnek azonnal az ember szemébe. Fel kellett volna állni a szekéren, hogy messzebbre lásson, a látóhatárig. De minek, mikor az egész napi kaszálás után jólesett a megérdemelt pihenés, azon a kemény ülésdeszkán. Szokatlan fáradtságot érzett a karjaiban, a hátában. Mégis, a fáradtságon túl, valami jóleső büszkeség járta át, az elvégzett kötelesség öröme:– Lekaszáltam, elvégeztem. Nehéz volt, de sikerült!
Hiába derékfájdító a rázós szekéren ülni, mégis elégedett volt. Néha kiegyenesítette a hátát, azután lazán el-elbóbiskolt.
Régen volt utoljára itthon. Van már annak,...de ne számoljuk az időt. Katonaság, munka, városok, az előbbre jutás göröngyös útjai.
Itthon ma, ismerősen simult a kezébe a kapanyél, a kaszasuhintás mozdulata, a lovak szerszáma, - mintha tegnap lett volna. Elkezdett dúdolni, maga sem tudta honnan jön elő a dallam, hogy domboldalon áll egy magas nyárfa… nyárfa alatt az édesanyám háza…
Végig tudta. Addig a torokszorító utolsó sorig, hogy Isten tudja, látom-e még kendet.
Felrezzent. Elmúlt az álmossága. Élőszavú, beszédes lett az est, körülölelte az alkony, és ő megérezve a hívást, belesimult a földközelbe, mint meleg fészekbe. Még együtt látszott az alkonyi égen az újhold halovány ezüst karéja és ragyogott arany- narancs fényével a lemenő nap. A szekér mögött elmaradtak a széles levelekkel integető kukoricatáblák, a zöldből épp sárgába hajló búzamezők, a harsogó zölden hajladozó lucernatáblák, a fodros leveleivel fényesen mosolygó répaföld, a fakó-zölden kuporgó szénaboglyák sora.
Ráeszmélt, mit jelent számára, az otthona. Idevalósi vagyok gondolta, míg lágy esti szürkületbe burkolóztak, a naptól még meleg mezők. Csak az ébredhet rá, csak az ismerhet rá, aki itt született, az érzi magáénak, aki idevalósi.
A hazatérő nyáj kavarta, felhőként kavargó, utakra leszálló, könnyű nyáresti por lebegett a lila alkonyatban.
Valahol a kiserdő alján párjáért rikoltott a fácán és a sötétedő égen két kései vadgalamb repült, siető szárnycsapással nyugat a felé. Messziről, alig idehallóan csengette el az angelust, a szaporaszavú tépei kisharang. Szellő moccant, hűvöset hozott. A leszálló harmatban nyújtózkodtak a Kálló parti dűlőút vadonnőtt mentái, a keskenylevelű útifű, a lilavirágú mályva, és kis névtelen füvek észrevétlen igazították derekukat egyenesre.
A délután lekaszált széna illata utána jött, körüllengte, mint régi ismerős útravaló.
De már akkor elmaradtak a mezők és az országúti köveken csattogtak a patkók, kattogott a kerekek vasalt abroncsa.
Itt-ott már fellobbantak az ablakok lámpaszemei, és szélesre tárt kapujával köszönt az otthon. Míg az örvendező puli a hazatérőket körberohanta, -majd’ feldöntötte,- addig a mező szénaszagát felváltotta, a ház körül szállongó, gyermekkorból ismerős,- vacsoraillat.
A vödörből, a lovak szomját oltva, mint csörgő patak, zuhogott az itató vályuba, a kút friss vize.
A csillagokkal kicsipkézett nyári este meleg takarója, ráborult a házra, a fákra, virágokra, a templomtorony rézgombjára.
A közeli Kálló parton, béka kánon ummogta, faluszerte hangzó dalát.
Brekegő danájukhoz, Szent Dávid hegedülte, a szénakazal fölött tündöklő Holdból az éji zenét,
Az udvarra sugárzó lámpafényben fel-felvillant a fekete macska lustán hunyorgó szeme, és valahonnan az alsó végről, egy árva hegedőszó kúszott a sötétségbe, hogy a szívbe muzsikálja, miszerint domboldalon áll egy öreg nyárfa.
- Gyere vacsorázni, fiam, úgy főztem, ahogy szereted.
- Jut eszembe ides, jól tenné, ha elhívná holnap Tóth Ferkét a tetőfedőt segíteni. A tetőcserepet rendbe kell hoznunk.
- Jó az még fiam, még nem ázik be, nekem bejárja, amíg én élek.
- Na, csak hadd legyen rendben, én se akarok beázni a télen.
- Hazajössz? - ült le mama, a kicsi sámlira, - mi húz ide vissza téged, fiam?
- Mi? Hát ides, nem is tudom. A föld, a nap, a hold, a szél, fű-fa-virág?
Tudja mi? Ez, a maga főztje. Ez a csípős, kolbászos, paprikás krumpli!
-----
.