Most én azon gondolkozok, hogy azt mondta a tanító néni, hogy írjunk házit a tél örömeiről, a vakációról, meg aki akar, a karácsonyról. Azt is mondta, hogy mikor ő kicsi volt akkora hó esett, hogy magasan állt az utakon, és mindig lehetett csúszkálni a jégen, meg szánkózni is.  Meg nekik volt csengős szánkójuk, de azt nem az apukája húzta, hanem azt igazi lovak húzták, és azzal mentek karácsonykor az ő nagymamájához, a falu másik végére. Nekik a lábuk alá meleg téglát tettek a kemencéből, meg nagy subába kellett beleülni, hogy ne fázzanak, mer a szánkót azt nem fűtötték, mint most a buszt.

 A mi buszunk, ha hideg, ha lenne is meleg téglánk, - ami nekünk meg nincs is, - de mikor beljebb kell a buszba menni, arrább-arrább tennénk a téglát, alig bírnánk, de mégis fázna a lábunk, és ezért jobb lenne csengős szánkó, de most már semmi sem úgy van, mer a tanító néni nagyijának a karácsonyfája alatt mindig volt meglepetés, aminek ők nagyon örültek, vagy zokni, vagy sál, meg egyszer volt nekik pénz.

 Igaz nekem nem kell lovas szánkóval menni a nagyihoz, mer ő, mindig csak itt van, és ezért nem szokunk kapni tőle karácsonykor semmit, nemhogy még pénzt, mer mindennap találkozunk és nincs semmi meglepetés, hogy nahát milyen nagyot nőttünk, meg hogy tudsz-e már olvasni, mer tudja, hogy nem.

     De én, ha zoknit kapnék, akkor én nem tudnám mutatni, hogy örülök, csak egy kicsit, de az én nagyim úgyse vesz nekem, mer neki nincs nyugdíja, mer régen ő hátébé volt, és csak a papa után kap annyit, aszt mondja, amivel kiszúrják a szemit. Én mindig várom a postást, hogy lássam mivel szúrja ki a nagyi szemit, de még sose láttam, hogy szúrná.

     Én nemtom mi az a hátébé, de biztos, hogy én nem leszek az, ha megnövök, hanem inkább én pilóta leszek. Mer annak a legjobb, mer annak a lába előtt forog az egész világ. Én ezt a tévéből hallottam, karácsonykor, mer mink néztük, és mindent még a késeit is, mer volt ünnepi gála, és abban énekelték eztet a pilótásat. És akkor mink a tesómmal el is játszottuk, és én a székre ültem, de fordítva, hogy legyen kormányom és búgtam, mint a repülő, és a tesóm a lábam elé feküdt, és forgott, mer ő volt az egész világ, utána cseréltünk, mer én is akartam egész világ lenni mert én gyorsabban tudok körbe forogni.

       A karácsonyba az a legjobb, hogy egész nap főzés van, és ki lehet nyalni a tálat, amibe anyum a sütit kavarta, csak nem szabad egészen kinyalni, mer hagyni kell a tesómnak is.

      És jönnek a rokonok, akik az egész házat telecigizik, és ettől minálunk jó vendégszag lesz, csak az apa még a sógor szagát se bírja, mer a sógorral nincs annyira jóba. De a sógor felesége mindig hoz nekünk csokit, de apu szerint, azért meg elvinnék az egész spájzot, amit az anyu csomagol nekik, mikor elmennek. Mer az anyum azt mondja, hadd vigyék, jó lesz nekik holnapra. De az apu, azt mondja mér, nekik tán nincs két kezük, hogy megfognák a dolog végét. De ám az anyu jobban jóba van velük, és azt mondta, jól van, jól van, ne sajnáld tőlük, inkább örülj, hogy neked sikerült az ünnepre elhejezkedned, majd ők is visszasegítenek, ha nekünk nem lesz. Majd tudod mikor, majd ha fagy, hó lesz nagy, ezt azér mondta az apu, mer már nincsenek olyan nagy havak, mint régen, mikor még a tanító néninek szánkózni lehetett.

           Az én vakációmkor se nem esett egy szál hó se, és mi nem mentünk sehova kirándulni, mint Szilvikéék az osztrákokhoz síelni, csak ide a plázába, de az is tökjó nekünk, mer ott sosincs hideg télen, és le is lehet ülni, és akármeddig se nem zavarnak el, meg van kóla is.

 Mink ott nézegethettük a kirakatokat, hogy mit vennék anyunak, ha nagy leszek, nem ám zoknit, hanem pulcsit, csizmát, meg én láttam egy tiszta fehér bundát is, de ám az igazi nyusziból volt, és az volt a legeslegszebb meleg bunda az anyunak, és annyi sok ajándékot kiválasztottunk, ami a kirakatból látszott, hogy annyit haza se bírnánk, még ha lenne is pénzünk, és itt van vége a fogalmazásomnak, a tél örömeiről.