(Ha a kamasz beszélni tudna…)

 Apa! Ráérsz kicsit? Figyelj. Szóval… tudom, hogy soha nem érsz rá, de el kell mondanom valamit. Egy titkot. Amit tettem, de mert már a bánom. Szóval, izé… pénz vettem el. A fiókból. Úgyse veszitek észre. Pénteken. Délelőtt.

Visszajöttem a tornacuccért. Akkor.

Apa! Nem mentem vissza tornázni. A téren a fiúkkal…  szóval megittuk.

Milyen fiúkkal? Akik előtt leégettél. Tudod, mikor az autót akartam vezetni.  Ők is hallották amikor ordítottál, hogy „ez” még egy szeget se tud beverni, de hozzápiszkál az új kocsihoz, ez az idétlen hülye.

Apa! Ne mondd azt nekem, hogy hülye. Azt se mondd, hogy idétlen vagyok. Úgyis annak érzem magam. Sokszor nem tudok mit kezdeni a kezemmel. Megnőttek, vagy mi.

Itt van előttem az a kiskori fénykép, ahol az öledben ülök.

Kicsi vagyok. Mosolygós. Ott még te is nevetsz. Azóta se nevettél tán. Rám nem, az biztos. Most csak morogsz. Mindenért.

Itt a képen még nem voltam idétlen hülye.

Fogod a kezem.

Már megváltoztam. Nem előnyömre, az biztos.

Ha olyan lehetnék, mint te! Gondolatban nagyszerű tetteket viszek végbe. Sikeres vagyok. Olyankor gratulálsz – kezet rá fiam.

Apa! Lehet, hogy nem vagyok ügyes, de ha megmutatnád hogyan kell, ha azt mondanád, próbáljam újra, próbáljam másként.

Sikerülne.

Te magas vagy és erős. Apa! Hát – én még nem annyira.

„Mélynövésű” leszek, mint Anya? Lehet, hogy nem fogok megnőni? Anya vigasztal, van még idő. Te csak legyintesz.

Lehet, hogy nem vagy már rám büszke? Szóval nem. Tuti, hogy nem.

Pedig a te fiad vagyok. Valamiben kell, hogy hasonlítsunk.

Kezdem utálni magamat.

De ennyire? – Mondj már valami biztatót!

Ha fontos lehetnék neked!

Ha fontos lennék neked…

• jókedvű volnál, amikor meglátsz…
• elhitetnéd velem, hogy bár hibátlan nem vagyok, de egyre javulok…
• szép se lettem, de van bennem „valami”, valami … érdekes,
• néha játszanánk, és hagynál nyerni is,
• kérdeznél is, mielőtt ordítozol,
• ha én kérdezlek, úgy felelnél, mint „férfi a férfinak”,
• engednéd, hogy elmondjam…
• barátok előtt nem égetnél…
• nem leráznál, hanem bátorítanál,
• és igen, nevetnél, viccelnél, – legalább Anyával – … néha.

Az ofi azt mondja, már nagyok vagyunk, már tud velünk beszélgetni. Jó fej. Tegnap azt magyarázta, hogy a tolerancia hátországa az emberi méltóság. Én ezt úgy értettem, hogy az emberi méltóság birtokában lesz türelmes az ember másokkal.

De hogyan tegyünk szert emberi méltóságra? Amikor tudás és bölcsesség is együtt van?

Kapkodás, idegessé, kiabálás, dac…? Nem, nem. Lehet, hogy a türelemmel kell kezdeni? Apa! Szóval lehet, hogy ez az egész önuralom kérdése. Ezt kellene gyakorolni az egymáshoz való alkalmazkodásban.

Lehet, hogy én már rájöttem?

Lehet, hogy nem kell már hozzá lopott pénz, titkos pia?

Apa! Lehet, hogy visszahódítalak?

Hát jó! Én elkezdem az önfegyelmet.

Megváltozom. Rendes leszek.

De hoppá! Nélküled? Ha észre se veszed?

Apa! Ha sose érsz rá, ha sose beszélgetünk, hogy a fenébe fog ez nekem sikerülni egyedül?