Ha Ádám ezt előre tudta volna, soha nem költözik ide. Az vonzotta, hogy itt, a széles mezőre, az erdőre lehetett látni. Az erdő jelentette számára a „valahol lenni” gyönyörűségét. Ha ki se ment, a kakukkszó behallatszott a szobába, érezte az erdő illatát, hallotta, mint susognak, vagy zúgnak a szélben a levelek.

           A falu szélén, a szélső utca ez. Innen, csak egy macskaugrás, egy kis ösvény és ott lehet a szilfák alatt. Meg a tölgyek alatt, azok voltak a kedvencei. Nem csak nyáron, havas teleken is.  Tél az erdőben! A fákról zúzmara hullott rá, amikor végigsétál alattuk. A kelő nap, rózsaszín csíkokat festett a hóra. És a tavasz? Hóvirág, ibolya, rügyező fák, erdő. Ahova nem ment unos–untalan, de tudta, és ez biztonságot adott neki, hogy szabadon járhat, kelhet, amikor csak akar. Ádám, az erdő volt az édenkert...

 Akkor jött a rendezés. Beállított két aktatáskás, hogy itt vezetik a sztrádát. Nem bánja meg, azon gyorsabban utazhat, ajaj, nem is beszélve, hogy azért a kis területért, amit elvesznek, még kárpótlást is adnak. Mennyit? Olyan jó kis pénzt, hogy akkor, azt se bánta volna, ha az egészet kisajátítják. A ház, az már nem esett bele az útba. Azt meghagyták. Máskülönben, jó kis ház, a szomszédokkal sincs semmi baj, minek menne el innen? Hova?

            Addig nem is volt gondolt bele, míg ide nem jöttek, a nagy gépekkel. Amikor a dömperrel, mivel, elkezdtek itt dörömbölni, még szombat-vasárnap is, hát akkor kezdett elege lenni. Csak nézte, milyen irgalmatlanul nekimentek ezek fáknak, bokroknak, régi kerítésnek. Mint akik maguk is gépekké váltak. Eltartott hónapokig ez a zűrzavar, mire készen lettek.

Akkor kezdte őket megbecsülni, mikor látta, milyen nagyszabású munkát végeztek. Mondhatni emberfelettit. Olyat, ő? Akár kapával, ásóval, ugyan, még a két lovával se.

Íves, magas part, lámpasorral fénylő, elegáns, biztonságos betonutak, kitérők, leállók, kikövezett vízárok az oldalában! Az apja jutott eszébe, ha élne, el se hinné. Sehol egy csöpp sár, se kátyú, csak a suhanás. Igaz, ott, nem is köszön egymásnak senki. Az autósok, nem érnek arra rá. Sietnek. Európa, az ez, Európa! Esténként a kapott pénzen vett tévét nézte.

            Csak azt nem tudta, miért nem tud aludni, amióta így megeurópaiasodott? Itt ez a szép új út, se pora, se zaja, a fényei se zavarják. Mégis, de hosszú az éjszaka. Fölébredt, fölkelt, járkált, visszafeküdt. Mi a baja? Nem lázas, nem beteg, mégis felriad.

             A csodálat multával rájött: -Hé, és az erdő!? Elzártak tőle!

 A magas part, eltakarta előle. Nem látta a zöldellő fákat. Nem hallotta a kakukkszót.

 Erdő nélkül élni? Egyszer, egy délután, elindult. Végig biciklizett a töltés mentén, míg kilométerekre, megtalálta azt a letérőt. Alig ért oda, vissza kellett fordulnia, ha még sötétedés előtt haza akart érni.

               Reggel megörvendett, kitalálta. Fölment a padlásra, onnan nézett el az erdő felé.

 De csak a fák hegyét látta. Lemászott. Még kinevetteti magát. Ha ő ezt előre tudja!

 Most mi lesz vele, az erdő nélkül!  Mi? Megszokná. Meg hát.

Mégis, megrémült, ha arra gondolt, soha többé nem mehet át. Tehetetlenül tépelődött. Éjjel nem aludt, fölkelt, kiment. Üresen, némán fénylett az éjszakai sztráda. Nézte az utat. Futni kezdett. Zakatoló szívvel, fel a töltésre, át a korláton, át az úttesten, be a fák közé. Ujjé! Megtette! Attól fogva átaludta az éjszakát. Én, ha akarok, akármikor átmehetek, gondolta... Valami okból, mégis elodázta. A magas töltés, a száguldó autók? Mi hátráltatta? Maradt otthon, hátha megszokja. De csak a sóvárgás szegődött a nyomába, azt nem lehet megszokni.

 Mígnem egy októberi hajnalon, eldöntötte. Bement a pénzéért, a városi bankba. Onnan, a kertészetbe, vásárolni. A fuvarossal is alig győzték felrakni. Egy teherautónyi sudár facsemetével jött haza.

-Mi van Ádám, nagy munkában vagy, - álltak meg a szomszédok a kerítés mellett, mikor látták gödröket ásni, földet lapátolni, - mit csinálsz?

Ádám a derekát tapogatta, nyögött, káromkodott. Magára haragudott, amiért ilyesmire költötte, - még a gatyája is rámegy, - a megtakarított pénzét. Rámordult a kérdezőkre:

-Mit csinálok? Vajon mi a herkentyűt csinálnék ezekkel a csemetefákkal, na, mit gondoltok? Majd meglátjátok, -hát, erdőt.

********