Arra emlékszem, hogy a mama magázta a papát, illetve Kendnek szólította:- Hány tojásból legyen   Kendnek a reggeli?  A papa viszont tegezte:- Hallod Zsuzsánna! Elég lesz kettőből.

 Talán ez is hozzájárult ahhoz a megbecsülő  viszonyhoz, hogy sosem veszekedtek. A mama sokkal fiatalabb is volt,  meg kevés beszédű, inkább hallgatott és a hallgatása elmondta a papának, , hogy Zsuzsánna nem ért egyet vele. Elgondolkodhatott rajta, mi  bántja a feleségét. ilyenkor pipára gyújtott, és elüldögélt az asztal mellett, mintha az újságot olvasná. Aztán úgy szólt, hogy kiegyenesedett ami görbe volt, igazat adott,- lehet hogy csak egy nyúlfarknyit,- de Zsuzsánna megbékült. Ebből is látszik, hogy a papa jó ember volt, figyelt a feleségére.  A mama tisztelte a papát, kevés engedményt is értékelt, vagy, ha nem később  elmondta, szép szóval, mit szeretne.

Jóban voltak a szomszédokkal is. nem olyan átjárós, ott tanyázós szomszédság volt, csak olyan a kerítésen átkiábálós , hogy mi dolog járja Sándor?Vagy, hogy kéne már egy kis eső!Pedig voltak olyan esetek, amikor fergeteges kiabálás sem lett volna csoda.

Az egyik őszi este, a papa már félig altában arra riadt fel, hogy a juhokat nem zárta be rendesen. Ejnye, még megijednek valamitől, kutyától, például. Ezért felkelt, magára kapott valamit, és kiment a holdfényes éjszakába.Ahogy ballagott az ól felé, zajt, zörejt hallott a szomszéd felől. Megállt, figyelt. Még a lélegzete is elakadt ijedtében, mert meglátta Sándor szomszédot, amint lekushadva átmászik a kerítésen. Mit keresett ez itt mi nálunk? Hamarosan megtudta, mert felbotlott egy nagy ponyva szénába, amit Sándor  már nem tudott átlopni.               A mi szénánk volt.

Ó rajtakaptuk többször is. Egyszer egy zsák kukoricát találtunk  a kerítés mellett.Azt visszahoztuk nehogy elvigye.Ha egy kóbor csirkénk átbújt hozzájuk a kerítés alatt, azt mi többé nem láttuk.

A krumplis verembe is bejáratos volt,a szomszéd,amíg a papáék aludtak. Amikor a mama észrevette, egy este a lejárathoz készített egy gereblyét,-fogával felfelé,- amire Sándor persze éjjel ,-akadályra nem számítva,-úgy lépett rá, hogy a nyele fejbe verte. A mama várta,leste, és nevette, hogy a tolvaj, most  otthagyott csapot, papot.

Ezek a lopások  Sándorral,sohasem kerültek szóba.

- De mama, meg kell neki mondani, hogy tudjuk, ő a tolvaj!

 A mama, csak  a fejét rázta:

- Abból harag lenne! Tagadná. Szomszéddal összeveszni?

Az megkeserítené a mindennapjainkat. Pedig ők gazdagabbak mint mi. Hadd vigye,nem tesz minket tönkre. Lelke rajta. Aki enyveskezű, az lop, ha kell neki, ha nem. Nehogy szóljál, jobb erről hallgatni, ugye papa,Kend is így gondolja?

               –Így én Zsuzsánna, de az én türelmemnek is van határa, - már kitaláltam, ne tudjon átmászni,-  ahhoz szavak nem kellenek, csak végig a kerítésen, egy hosszú szögesdrót, ha  nem lesz itthon…

 – Hát persze a papa tudja már, akkor  te meg gyere, főzzünk, fogjunk egy rántani való csirkét az ebédhez…