A kis ház rozoga. Már mióta,- nem is tudja,- évek óta elhagyatott. Így van ez, amiben nem laknak, az elvadul. Nem gyújtottak tüzet a kemencéjében, időtlen-idők óta. Nem itt vacsorázik a család, nem ennek a tűzhelyénél melegednek télen. Még az a jó otthonszag sem olyan már, mint egykor. Ha néha keresett itt valamit, olyankor megcsapta a lakatlanság hideg, penészes szaga. Inkább be se jött.

Most, hogy süt a nap, bátorságot erőltet magára. Most hogy egyedül van és még kora délelőtt az idő, most elszánja magát.  Kidob minden ócska holmit. Ideje már. Mióta egyedül van,úgyse használja. Megerősíti magát. Nem fog emlékektől elgyengülni. Megnézi az órát. Kiszabja magának a ráfordítható időt. Most nem fog elvacakolni, sírdogálni a múltakon sajnálkozva, mint máskor. Ábrándozni? Nem szabad. Az unokáknak úgyse kell ezekből  itt már semmi, kinek őrizgetné. Egyszer úgyis túl kell lenni ezen is.

   Már többször, még az ura idejében tervezgették, hogy ezt  a házat lebontatják. Csak, mégis,mivel olyan sok  emléket – a falon az a fakult tükör, a rózsás vászonkanta, nagyapja légycsapója, gyermekkori rég elszállt idők őrzője, - amit itt tartogattak, ezért a lebontás mindig halasztódott. Itt vannak az ősöktől örökölt bútorok. Hová tették volna? Abban a faragott, tornyos, magas ágyvégű nyoszolyán  a sok tömött párna, lágy derékalj, meleg dunna. Hányan születtek, haltak abban. Kidobni? Elégetni?  És ha valakinek szüksége lesz rá? Akkor milyen jó lesz. El is ajándékozhatták volna, Kinek? A szomszédoknak is van régről mindenük. Fel se mernék nekik ajánlani. Régit? Mindenkinek az új kell már,nem a kopott, nem a másé.

 Na, ezek az edények se, itt a kredencben. Azokat se tudja, hova tenni. Fazekak, lábasok. Nagyok.   Rendes nagy családra valót lehetett azokban főzni. Öt-hat emberre eleget. Ahányan voltak.

      Galuskaszűrő. Legalább négy literes. A sok főtt tésztának, galuskának. Nem neki egymagának.

   Tányérok. Némelyiknek csorba a széle. Sokan ettek ebből,aratáskor,meg szüretkor,ha többeknek főztek. Gulyáslevest .  Istenem, érzi az illatát!Utána fánkot sütöttek. Vagy lekváros buktát?

     Húsdaráló. Mit darálna véle? Kolbásznak valót? Hol vannak már azok a korán kelő, hajnali, forraltboros, disznótorok.? Nem ölnek már disznót. Nem eszik a szalonnáját, sem a húsát. Csak csirkét. Azért is tart még, egy kakast, néhány tyúkot. Azt is leginkább a friss tojásért

 Átteleltetett most is nyolc tyúkot, meg persze a kakast. Reggelenként szereti hallani  kukorékolását. Az, az első, hogy megeteti őket. Mostanában a kis kendermagos tyúkot nem látja. Az a szép kis tavalyi jérce. Elcsavargott? Vagy elkapta valami féreg? Nincs meg, napok, vagy hetek  óta.  Pedig már vetegetett egy-egy tojást. Kár érte.

   Né, a kredencfiókban ez a csigacsináló. Valamikor lakodalmak előtt, csigatésztát sodortak. Meg karácsonyra, húsvétra. Múzeumba való szerszám. Az unokák azt se tudnák, - ha egyáltalán kihúznák ezt a nyöszörgő kredencfiókot,- hogy mire való. Boltból veszik a levestésztát. Nincs vele gond. Ezt is ki lehet dobni, a csigacsinálót.

     Hát ez meg, micsoda-masina, kérdezné az unoka. Ez a mángorló. Van ez is százéves, ha nem több. Beleköltözött a szú. Evvel mángorolták simára  a dunyhahuzatokat, lepedőket. Gyorsabb, egyszerűbb volt, mint a vasalót melegíteni. Ezt is el lehet már tüntetni innen.

   Belerakni mindent ebbe a nagy mosófazékba. Ebben főztük ki a vászon  ruhákat. (Soha már ezután, a neylont? Még elolvadna.) Ide minden ócskaságot és egyszer, mikor a kukáskocsi épp erre  jár, kivinni. Csak akkor, nem hamarabb, nehogy valami kíváncsi kéz szétdúlja, elszórja. Azután milyen kínos lenne összetakarítani, amit más otthagyott. Mondjuk, ha azokat is kivisszük azokat a  színehagyott kabátokat ebből a sifonbóln, aminek örökké  nyikorog az ajtaja.

 Télikabátok, nadrágok zakók. Kié volt? Ki hordta? Megőriztük. Kinek lett volna szíve kidobni? Dől belőlük a csípős naftalin. Szentségtörés háborgatni őket. Simogatóan húzza végig rajtuk a kezét.  És,- mint kíváncsi gyermek,belenyúl  a  fekete kabát felső zsebébe. Szégyenkezve, mintha az elmentek titka után kutakodna. Van benne, mi van benne? Egy kicsire összehajtogatott cetlit talál. Pénz, papírpénz? Az ablakhoz viszi, hogy jobban lássa. Olvassa:   „Beadási nyugta.” A mai napon beadott 52, azaz ötvenkét tojásról.1953,március vagy május?  aláírás,olvashatatlan. Megroggyan a térde. A cédulát összehajtogatja. Visszateszi, oda, ahonnan elvette. Megborzong.

 Szomorú lesz  az ember, a régi emlékektől.    Fázni kezd. Hideg van itt. Nem csoda, hiszen már  hetek óta, tavasz elejétől, éjjel-nappal nyitva tartotta az ajtót, az ablakot. Szellőztet,hátha nem penészedne tovább. .

       Kint süt a nap, kimegy melegedni. Milyen kihalt ez a ház,  attól ment el,- mint máskor is-,a kedve. Most, ma nem. Majd holnap kiválogatja ,ami már nem kell. Majd egyszer.  Majd máskor elrakodik.

 Hallga' csak! Valami zajt hall odabentről.. Mi az, talán a macska? Visszamegy, hogy kizavarja. Cicc, cicc, cicukám! Nem, nem a macska az. Különös zaj, szokatlan zörej ez. Szétnéz.

    - Nahát! Itt vagy?

A kanapé sarkában felejtett, fakult kendők, ócska kispárnák mellől rámkotyog,-az elveszettnek hitt-   kendermagos.  Ott ül, orozva kotlik, onnan riasztja őt ,ez a  most már tyúkanyó.

A tavalyi jérce.

Itt,  a kihalt ház csöndjét választotta, itt akar költeni.

       -Ó, te, ...de megijesztettél !

  Kiáltásától a kotló felrebben, lerepül, otthagyja hevenyészett fészkét. Öt tojás van alatta. Egyikből már kikelt, ott sipog, ott evickél, mindjárt leesik a kanapéról, első, pelyhes kiscsibéje. A kotló izgatottan korrog, vissza akar jutni, félti a csibét, a tojásait, és egyáltalán. Eddigi, magaválasztotta házát, csöndes birodalmát, ki meri zavarni? Zajosan méltatlankodik a kanapé előtt.

       Teli torokból kodál, kotkodácsol, verebek feleselnek rá, az eresz alól.

       Életre kél az  öreg ház. Egy betévedt darázs, az ablaküveghez verődve keresi a szabadulást.

       A nap  fényesebben süt, friss szél lebbenti  a  függönyöket

       Kiüríteni a házat? Egy ilyen „lakott” házat? Inkább tüzet kell rakni a régi vaskályhába, hadd melegedjenek az új lakók.

       Valaki kopog, valaki jön? Na, ugye!  Ha a kotló orozva költ, az vendéget jelent.

      Már jön is a délelőtti megszokott látogató.

     Szállongó pipafüstje megelőzi az öreg szomszéd,Miska bátyja lépteit.

  -Aggyonisten Erzsók! Na, mit csinálunk? Látom nem pakolunk, kotlót hajkurászunk?

  -Azt hát, meg akarom fogni, hogy egy rendes fészket készítsek neki. Pakolni, még  ráér.

 Látja, nem veszett el a kis kendernmagos, hanem ide kotlott, még kiscsirkéim is lesznek, na mit szól?

• Mit szólnék, mióta mondom én, de nem hiszed, hogy minden jóra jöhet, csak ki kell várni. Osztán szaporán avval fészekkel, hékám, mert örömünkben még elfelejtkezünk a délelőtti kávézásról!   

                                                                            ********