Jubileumi megemlékezés Pásztor József, Bihar megyei gazdálkodó nagyapámról az első világháború honvédjéről, az 1914-1918.-ig írott, a régi ház padláson megtalált, tábori lapok alapján:
Kelt levelem 1914. okt. 21.napján
„Szeretett kedves feleségem kívánom, hogy ezen soraim találjon benneteket a legjobb egészségben, nekem hála a jó atyának jó van. Tudatlak kedves feleségem, hogy leveledet megkaptam, melyet nagy örömmel olvastam és tudatlak, hogy már mindenki kapott segélyt, és írd meg, hogy te kaptál-e vagy nem és kedves feleségem tudatlak arról is, hogy amit írtál megértettem és kívánom a jó Istentől, hogy ezen pár sor írásom találjon a legjobb egészségben maradok tisztelettel én Pásztor József Isten maradjon veletek.”
Ez volt Pásztor József első levele, -ez az októberi, - az első világháborúból az ő feleségéhez, Csizmadia Zsuzsannához. Holott már augusztus elején bevonult katonáékhoz.
Ami sorsának elviselésében átsegítette a magára maradt Csizmadia Zsuzsannát, az a tűröm fű volt, csakis az lehetett. Mert itt maradt férfikéz nélkül. Őrá várt a három nagyobbacska gyermeke, anyósa, meg a sánta sógor, a két tehén, a lovak, a hízó, a malacok, az aprójószág, a két darab szőlő, az erdőföld, a Szalányoskert, kaszáló a Vadasban, a Rucáskert, meg a kilométerekre fekvő tanyai földek.
Az első napokban zaklatott zűrzavart érzett, mintha minden a fejére borulna, bele kell ebbe bolondulni.
Majd, az urára gondolt, álmatlanul. Mi lehet véle? Elnehezült szívvel azt meg se merte idézni, hogy ahova vitték, ha ott eltalálja egy golyó, el is eshet. Az utolsó találkozás járt a fejében. Megbánta, milyen bolondságokat beszélt neki, amikor kikísérte Józsefet az állomáshoz. Akart valami nagyon fontosat, valami maradandót mondani, de csak ilyesmiket tudott:
-Jaj, mennyien vannak! Lám behívták Zákány Lajost, Csécsi Sándort, Vadász Gábort, meg még mennyi ismerőst! Maga meg, csak nagyon vigyázzon magára! Beteg ne legyen! Meg ne fázzon! Ne igyon mindenféle vizet, még ha szomjas is lesz. Tudja, emlékszik, igy esett vérhasba Csetreki koma. Jaj, hogy nem tettem oda azt a kis puszlit, hogy amikor kimelegszik a hátára tenné!
Ilyen semmiségekkel engedte el. Mintha csak ide a szomszédba menne Mit kellett volna mondani? Nem tudja.
Na igen, mert mikor látta, hogy Zákány Lajos felesége Biri Margit, micsoda jajveszékelést csap a búcsúnál, azt érezte, ezt nem szabad, ilyen nagy hűhóval engedni el ezeket az árvákat, inkább bátorítani kéne őket.
József, nem bánta, tán nem is figyelte, hogy a felesége mit beszél. Átfogta Zsuzsanna vállát és néha -néha, esetlenül, gyöngéden, csitítóan, megveregette a hátát, nem bírt meg se szólalni. Hallgatott. Zsuzsanna tudja, hogy József érti őt. Azt is, amit nem mond ki.
Tizenhárom évi házasságuk alatt? Egymásnak még a gondolatát is.
Álmatlanul forgolódik. Nem bolondulhat bele. Nem is menekülhet el. Nem mehet haza. Haza? Hova haza? Ez itt az otthona. Nem gyermek már Itt nincs kinek panaszkodjon. Tőle várnak jó szót, ennivalót, tiszta ruhát... mindent. Most ő a vigasztaló, aki erős. Imádkozni próbált. A gondolatai elkalandoztak.
Mikor aludt el? Hajnal felé. Mégis, másnap reggeltől kezdve, bizakodó lendületet érzett. Mi adott erőt a túléléshez?
Valami váratlan kegyelem. És eladdig akaratos, -azontúl alázatos -, hívő lelkének termékeny talajában azon az éjszakán eresztett gyökeret a türelem. A lecsendesített lázongás helyébe a szándékolt, az akart türelem. A” tűröm fű.”.
Ez volt a túlélés egyetlen lehetősége: a türelem, - amikor az urát Pásztor Józsefet behívták katonának, a 3. népfölkelő gyalogezred 2. zászlóalj, 6. századához.
Vitték Józsefet, előbb Nagyváradra, azután visszairányították őket Debrecenbe, majd, Zsuzsanna tudta nélkül, Szerbiába. Ezért fordulhatott elő, hogy egyikük sem kapott levelet. Mert a József címe megváltozott, vagy nem hozták a leveleket? El nem tudta gondolni Zsuzsanna, hogy mi lehet Józseffel. Hetekig aggódott, míg végül elszánta magát.
-Na, én ezt nem hagyom annyiban, én ennek utánajárok!
Nem intézett ő addig hivatalos ügyeket. Azt se tudta, hova menjen, halogatta valameddig. Zákánynétól kérdezte meg, hogy ők hova mentek panaszra? Akkor, szeptember elején elindult, bement a hadkiegészítő parancsnoksághoz, hogy segítsenek megkeresni az ő urát, mert már egy hónapja nem tud róla. Bekötött fejével, sötét ruhájában, csak állt ott összehúzott szemmel. Határozott, bátor, kicsi asszony.
Nem is próbált az ügyeletes azzal tréfálkozni, hogy azóta elszerette az urát egy román fáta. Zsuzsanna szigorú szemébe nem volt könny, „csak” bánat és aggodalom.
Akkor megírták a nevében a kereső levelét, a Magyar Vöröskereszt Tudósító Irodájának, él -e, hal-e Pásztor József? Akit Nagyváradra vittek, még augusztusban. Ám, nem lettek a választól okosabbak, csak bizonytalanok. Mert a vöröskereszt annyit írt, -illetve azt bélyegezték be pirossal az értesítésbe,
- szept. 21.-én: Tudósítás eddig nem érkezett.
Így, hiába írta meg még augusztusban Zsuzsanna, azt József, - csak októberben tudta meg, hogy júliusban, az behívó miatti bánatosan érzékeny búcsú alkalmával Zsuzsanna „úgy maradt” tőle. A negyedik gyermekével.
A három nagyobbacska?
Az első, a tizenkét éves, a Zsuzsanna nevet kapta, a kilencéves Rózsa a második, és a hatéves, a harmadik, aki hál Istennek fiú, Imrének hívták. Ők voltak Zsuzsanna mellett, akik hazavárták Józsefet. Legalább szabadságra. Ám, sokáig csak a levelek jöttek.
„Kelt levelem 1915, jan.29. napján. Szeretett kedves feleségem, tudatlak,hogy hála istennek egészséges vagyok, melyhez hasonlót kívánok neked és az összes családomnak és tudatlak, kedves feleségem, hogy a leveledet megkaptam, melyet nagy örömmel olvastam hogy te kérted volna az arcképemet igen de én a legjobb akaratom mellett se tehetem meg, mert itt nincsen fénygépész, pedig én is úgyszintén arra kérlek, hogy menjetek be Debrecenbe és vétessétek le magatokat a gyermekekkel együtt és küldjétek el nekem és tudatlak arról is hogy pénzem van és azt se tudom használni és ha kell majd kérek én és Mihály kedves testvér ha a Csillag” úgy” van ,nagyon vigyázz rá, mert tudom, hogy odahaza csak rossz út van és tisztelem édesanyámat és édesapámékat és komámjaimat, szomszédjaimat és minden jóembereimet ezzel zárom levelem írását, áldja meg az Isten annak olvasóját én Pásztor József”
Az első világháború! ll. Vilmos német császár megmondta, amikor a szarajevói gyilkosság hírét vette: -” Most, vagy soha!” vagyis el lehet indítani a háborút, Szerbia ellen. A Monarchia császára pedig, akit a nép, barátian csak Ferencz Jóskának titulált, nem tudott nemet mondani, és egy hónapra a merénylet után:” Mindent megfontoltam, mindent meggondoltam” - kijelentéssel, elküldték a hadüzenetet Szerbiának. Mintha a trónörökösék elleni gyilkosságon akartak volna elégtételt venni. Holott területi igények miatt történt az egész háborúzás. És ez az igény, 1918-ban, Trianonban kielégült. Csakhogy emiatt ebben a háborúban félmillióan haltak meg.
De most még ez messze van. Még csak '14-et írunk.
Jöttek a behívó parancsok! Behívták az alig felserdülteket, de behívták a családosokat is. Mindenkit behívtak? Mindenkit, akinek nem volt magasabb körökben szószólója.
Pásztor Józsefnek nem volt.
Így azután József, a nehéz paraszti munkában eltöltött harminchét évével, szívében csöndes kétségbeeséssel, már túl a hadköteles koron, - népfölkelőnek nevezett „öreg”-ként,- bevonult katonáékhoz.
A Zsuzsanna sorsáról tudunk, mert ő itthon élte végig a háborút. De a nagy rejtély, amit csak a szűkszavú, cenzúrázott tábori lapok sejtetnek, azt szeretnénk a tintaceruzás sorokból, elgondolkozva kitalálni,megtudni, mi volt az erőssége Pásztor Józsefnek, aki 1918.-ban úgy jött haza a szétzilált századából hírmondónak, harmadmagával, hogy a szemeláttára pusztultak el cimborái. Nem a harcban, hanem a menekülés közben. Amikor a háború végén se parancsnok, se fegyelem, és főleg semmi ennivaló nincs, amikor a katona éhes, fázik, és nagyon fél, mert szökik. Hazaszökik. Katonaszökevény akkor is, ha nincs akinek szót fogadjon. Már kevesen vannak. Megkóstolják a mezőn talált lucernát, a répát, a nyers krumplit...Akkor találtak rá arra az elhagyott élelmiszer raktárra. - Hurrá, hurrá... ész nélkül kiabáltak a jóllakás reményében. Csalódtak.
Húst, kenyeret azt nem, hanem kekszet, zsírt, lekvárt találtak. Azt bőven. Na meg, aminek nagyon örültek rumot. Literes üvegekben, jó erős rumot. Az éhes ember? Aki nem tanult önfegyelmet? A hamarjában részegen befalt lekvártól, a zsírral kent kekszektől, abba az üres, gyenge gyomrukba? Utóbb már azt se nézték, látja-e őket valaki, vagy nem, úgy végezték kínos dolgukat az utakon, még fel se húzták a nadrágot, már jajgatva kucorodtak össze újra és újra. Pásztor József szánakozva vigasztalta őket, és vissza-visszanézett, amikor ott kellett őket hagyni szörnyű görcsökben fekve, az idegen ország messzi földjén. Ő? Sose volt nagyétű, most egy-egy kekszet elrágott, ivott hozzá, egy-egy korty rumot, napokig ki lehet bírni. Ő, és még két társa, hazajöttek. De most még ez messze van. Még most kezdődik számára a háború.
Olvasom a rózsaszínű lapokat, és erőt szeretnék meríteni nagyapám Pásztor József önuralmából. Kérkedés nélküli, egyszerű alázatából, amit nem templomban mutogatott, ő aszerint élt.
- Arról csak a jó Atya tehet, én arról nem tehetek, hogy el kell mennem. - mondogatta magának vigasztalásul, hogy ne legyen bűntudata, amiért dolgos kezétől megfosztja, itt hagyja, a családját, az otthonát.
Az otthon! Nem lehet itt a katonák között másra gondolni, másról beszélni, csak az otthonról. A gyermekekről, a lovakról, a földről, hogy vajon ott volt-e eső, lesz-e búza? Az asszonyról a vágyakozásról, arról hallgat a szemérem. Legfeljebb, azt a jó húslevest, a töltött káposztát emlegetik, amit az asszony főz, aminek osztán nincs párja héthatárban...
Ilyen hazaringató álmodozásában írhatta, a következő szép köszöntőt:
Kelt 1915 február 10.-én.
„Beköszöntött a tél, jönnek a névnapok, kedves jó Zsuzsanna, tőled messze vagyok, messze szálltam tőled, mint a gólyamadár, aki őszre kelvén, fészkétől messze száll. Messze űzi a tél a régi fészektől, mint engem a balsors családi körömtől. Oda kellett hagynom kedves feleségem, kedves gyermekeim, kedves kis családom, most csak a fájdalmas gondolatok szállnak, hogy milyen sort is hoz az idő reátok, de már szépre fordul az idő kereke, kedves feleségem ne legyél csüggedve bízzunk az Istenben, aki ezt ránk hozta, aki a sorsunkat még jóra fordítja, adjon a jó Isten sok szép nevednapját, hogy együtt tölthessük sok szép éveken át. Sok jó egészséget családunkkal együtt, hogy Isten félelmében őket nevelhessük. Köszönetet mondok minden jó barátnak, akik megtisztelnek nevednek napjára adjon Isten erőt, egészséget nekik, bú nélkül élhessük e földi életünk. Mostan kívánom kedves feleségem, hogy ezen pár sor írásom találjon a legjobb egészségben, kedves gyermekeimmel együtt. Ezt kívánja a te hűn szerető kedves férjed én Pásztor József.
...és időben megérkezett a levél a nagy udvarba, ott a sűrűn járt, országút mellett. Debrecen és Nagyvárad között.
Zsuzsanna csak sokára szokta meg ezt zajt, ezen az úton mindig nagy volt a forgalom. Vásáros napokon egész éjjel csattogott a lovak patkója, zörögtek a kerekek az ablak előtti kockaköveken.
Az udvarban két ház volt. Amióta József megnősült és születtek a gyermekek, az ő családja lakott a nagyobbik házba, a kisebbikbe húzódott az anyja, Zöld Zsófia, kisebbik fiával, Mihállyal. A József sánta öccsével, aki „hibás” lába miatt alkalmatlan volt a frontszolgálatra. Ami most, háborús időben nem is baj, mégis, van férfi a háznál, ha olyan is, amilyen.
III.
Hogy is volt csak?
Ennek a Zöld Zsófiának ez a két fia volt. József, meg Mihály. Jellemző „Ződzsófi ”keménységére, (vagy a falu, a család szigorára?), hogy egyik fiát sem hívták könnyelmű kedvvel sem Jóskának, sem Miskának, hanem - nomen est omen,- csakis a megkeresztelt forma szerint. Az ő megszólításuk József és Mihály volt.
Józsefnek a sánta Mihály öccsét kellett gyámolítania, korán megözvegyült anyjának segítségére lenni és amikor az anyja nem győzte a házimunkát, meg kellett nősülnie.
Ó, igen, József, szófogadó gyermek volt. Megnősült, elvette Csizmadia Zsuzsannát 1901-ben..
Arról soha nem beszéltek később, hogy vajon ő választotta-e Csizmadia Zsuzsannát. Vagy úgy kommendálták? Az bizonyos, ezer jele volt annak, hogy szerették, becsülték egymást, egész későbbi életükben.
Nem laktak egymás közelében. A vasárnapi korzóról látásból talán ismerték egymást. Egy komoly, takaros tizenhét éves félárva lány, aki főz, kenyeret süt, mos, vasal, jószágot nevel, tehenet fej, korán kel. Akinek éppen annyi föld jutott, mint amennyi a József része lesz, ha az anyja „elmegy”. Itt mindenki tud mindenkiről mindent. Ami nagy biztonságérzet annak, akinek rendben a becsülete. Hadd tudják csak, mije van, mennyire futotta a tehetségből. Tudták. Zöld Zsófia is tudta azt, hogy mivel Zsuzsanna anyja meghalt, így az ő jussát azonnal kiadja az apja. Egy mátka, aki hozza a földet! Azám!
Nem mindegy a föld. Jó, ha van. Rangja ez Zsuzsannának. Védelem. Ettől valaki. Nem lehet leszólni. Legfeljebb számítani rá, hogy ez tud dolgozni, hozzá van szokva.
József a huszonnegyedik, Zsuzsanna a tizennyolcadik évébe járt, amikor összeházasodtak.
...és József elhozta Csizmadia Zsuzsannát az ő megszokott otthonából, ahol már szava volt, ahol ő volt apjának jobbkeze, és nővérének mindennel törődő, gondos anyahelyettese.
Idehozta őt József, ahol az ides, Zöld Zsófia volt az úr a házban. Egy kényelmes öregasszony, aki ugrasztotta a menyét, ha kellett, ha nem. Ez időben tanulta meg Zsuzsanna, hogy hallgatni arany. Nem szólt vissza, nem feleselt, csak éppen nem is mindig tudott, nem is akart szót fogadni.
Míg József otthon volt, addig sem volt könnyű élete. De ki lehetett bírni. Az ő hallgatag, békeszerető urát megbecsülte Zsuzsanna. Aki lecsitította, ha a megbántottság szava szólt Zsuzsannából:
- Látja, hallja az ídest, állandóan szekíroz, figyeli, hogy mit csinálok, mindenbe beleszól. Még abba is, hogy mennyit eszek, még azt is sajnálja. Csak, amennyit teszek-veszek egész nap, azt nem sokallja. De ha megállok, megkérdi, na, tán ráérsz Zsuzsanna?
-Hagyjad, hadd mondja, tudod milyen az ides. Ne vedd a szívedre. Hallgass, mintha nem is hallanád.
Ha József így beszélt, ő lecsillapodott.
IV.
Igen így volt, így kezdődött az ő közös életük.
De mit csináljon, amikor már nincs mellette senki?
Na, akkor virágoztatta ki lelkében a tűröm füvet:
-Kibírom. Megmutatom, hogy kibírom. Hazajön az uram, és minden rendbe jön. Csak még ezt az egy órát (napot, hetet, …) kell végig csinálni. Most nem érek rá aggódni, most elébb kimosok, főzök,... megetetem a gyermeket,...megkapálom a borsót,...megitatom a jószágot...
Mindig csak az előtte álló feladatra gondolt. Mint az aranycsinálók, úgy várta haza Zsuzsanna Józsefet. Azt mondják, az alkimistáknak volt egy babonájuk. Hogy akkor sikerül aranyat csinálni, ha eközben nem gondolnak az aranyra. Azoknak nem sikerült. Az alkimistáknál százszor jobban hitt a csodában Zsuzsanna, ő olyan mélyen hitte, hogy ezzel a magát elámító képzelettel haza tudja varázsolni az urát, hogy végül is, sikerült neki. Nem esett el, hazajött József! 1918-ban.
Elment 1914-ben, és hazajött1918-ban. Négy évig volt frontkatona. Szanitéc, aki a sebesülteket vitte hátra, ápolta, nyugtatgatta, megitatta, bekötözte. Vagy ha kellett, a szemét lezárta...
Négy évig volt katona. Testben a harcok közepette, lélekben örökké otthon. Onnan, Szerbia hegyei közül írja Mihály öccsének, hogy tavasszal mit vessenek a Szalányosba, hogy a lucernát mikor kell kaszálni. Meg ilyeneket, hogy „az” tehenet, ha nem jól tejel, Zsuzsanna adasd el, vegyetek rajta két kisebbet.
Zsuzsanna megőrizte a tábori postán hetente, néha naponta érkező levelezőlapokat.
Némelyike ma is olvasható.
Ezek a lapok olykor titokzatos utalásokat tartalmaznak, amit mi utódai, csak találgathatunk. Rég nincs már, akitől megkérdezzük. Mint mikor valaki csak az egyik telefonálót hallgatja, a másikat hozzáképzeli.
Csak sejteni lehet, a történteket. Honnan jönnek a levelek? Ki tudja miért nincs soha feltüntetve a város, az ország neve? Tiltották? Virágnyelven írott jelzések ezek, rajta a cenzúra kézjelével:-”Továbbítható! XY századparancsnok” Később le is bélyegezték: CENSURIERT.
Ma már, ki tudná a kódját, amit ők ketten megbeszéltek? Ki tudja, mit jelentett, ha József azt írta, hogy most itt viharos szelek fújnak? Vagy amikor csak utal rá, az októberben végre hazaérkező levelében, hogy amit írtál, megértettem, csak nagyon vigyázzál magadra. Lehet, hogy a negyedik gyermek érkezésére céloz. Akkor kaphatta meg a felesége levelét?
Mit lehet, egy cenzúrázott lapon megírni? Panaszt, félelmet, harcokat, elesettek nevét, soha. Egyrészt titok, másrészt csak riogatná az itthoniakat. Amit ír, néhány sor.
De hiszen nem baj az, csak legyen, aki küldi. Mert aki írta él, és a postás az élet jelét hozza:
Kelt 1915. jún.22.-én. (nem postán) Szeretett kedves feleségem, kívánom, hogy ezen pár soraim találjanak a legjobb egészségbe, nekem hála a jó Atyának jó van, melyért elég hálát adni nem tudok, hogy e hosszú idő alatt így megtartott. Írod, hogy nem is hiszed, hogy jó egészségem volna, az igaz, hogy én is csak avval a véleménnyel vagyok, amivel te, mert míg odahaza voltam, alig múlt el egy hónap is, hogy a család közül valakinek baja ne lett volna. De az vigasztal, hogy a jó Atya nektek is ád oly erőt, mint nekem, a terhek elviselésére, imádkozzunk, hogy ezután is adjon oly erőt, mint eddig. Kérdezted, hogy a hadikölcsönbe tegyél-e, mindent úgy csinálj, ahogy jónak látod, mert mire éntőlem megkapnád a választ, akkorra lehet, hogy elkésel véle. Azt is írtam, hogy az üszőt, ha a legelő megkopik, hazahajtasd, a csordásnak inkább fizess érte, mint hogy a borjú elrágja odakint. Itt most nagyon szép nevelőidő van. Hát a búzát levágta-e Antal koma Jánossal, vagy más vágja le, erről nem írsz semmit....
Kelt 1915. nov.30. Szeretett kedves feleségem, kívánom ezen soraim találjanak benneteket a legjobb egészségbe, nekem hála Istennek jó van. Tudatom veled kedves feleségem, hogy a 24.-én írott leveledet megkaptam, melyből mindent megértettem. A két kis csomagot megkaptam, melyet nagy köszönettel vettem, hogy ebbe a szigorú világba nekem is juttatnak, de még a ládát nem kaptam meg. Kedves feleségem Imre fiamat, ha így viseli magát nem győzöd meg, hanem egy kicsit keményebben tartsd. Küldtem levelet édesapámnak is már a nevenapjára, (ez Csizmadia András, a Zsuzsanna apja) de nem tudom megkapta-e. A szabadságról nem tudok írni semmit, hogy lesz-e vagy nem, csak nagyon jó volna 16 hónap után meglátni még az életbe benneteket. Erre is hidegek járnak. Tisztelem édesanyámat és Mihály testvért és tégedet is kedves feleségem és családomat. Jó egészséget kívánok a távolból maradok hű férjed a sírig Isten veletek.
Ez a levél 1915 november harmincadikán kelt. Addig nem volt szabadságon a gazda! Akit már nem három, hanem négy gyermek várt haza. Sőt a pici Teréz, aki 1915 áprilisban született, már elmúlt féléves! Az apja még nem is látta.
Ekkor már nem csoda, hogy ilyen reménytelen szavakat ír József, hogy szeretnélek látni még ebben az életben benneteket. Mert túl voltak egy nagy csalódáson. A kérvényezésen.
Már '15 tavaszán látták, panaszolták, hogy tenni kellene valamit, hogy hazajöhessen József. De mit? Szerencsére, Zsuzsanna találkozott Somi Sándornéval, a piacon. Az kiabált utána:
-Várjál már, te Zsuzsanna, Sándortul küldött néktek az urad, Pásztor József, negyven koronát, mer’ nem tudja ott elkölteni, meg egy levelet. El is akartam vinni, de Sándor azt mondta, majd estére ő átviszi
.- Hogy-hogy itthon van, őtet hazaengedték?
- Hát kérvényt írtunk a városházán, hogy nincs, aki elvesse azt a kis búzát, tengerit. Így kapott két hetet. Menjél be a jegyző úrhoz, hátha nektek is sikerül.
-Nahát! Írunk egy kérvényt, hogy nincs, aki a tavaszi magot elvesse, és akkor végre hazaengedik. Zsuzsanna fellélegzett.
Csak még azt nem tudta Zsuzsanna, hogy vajon az utazást is beleszámolják a két hétbe? Mert akkor csak térül-fordul, itthon se lesz jóformán, amilyen messze vannak! Na, majd csak lesz, ahogy lesz. Bement hát a jegyző úrhoz, ahol szívdobogva kezdte volna, hogy azért... De a jegyző, meg se várta, tudta a bánatát, már írta is egy nagy könyvből, Zsuzsanna nagy megkönnyebbülésére, az:
Igazolványt.
Alulírott igazolja, hogy Pásztor József hadbavonult derecskei lakosnak községünkben 7 hold földje van, haszonélvezettel terhelve. Édesanyjának, özv, Pásztor Imrénének12 hold szántó, egy hold kert és 538 négyszögöl szőlő földje van. Ezen földeket a hadbavonult művelte.
özv. Pásztor Imrénének családjában, a bevonulton kívüli felnőtt férfitagja nincs. 1915. június3.Aláírás: dr Kállay jegyző.
Még azon a napon át is került az irat a községi csendőrőrsre, ahol az igazolás megerősítést nyert: M. Kir. Vlll. számú csend.ker. Derecskei őrs. Vettem
Jelentem, hogy a községi igazolásban foglaltak megfelelnek és hogy Pásztor Józsefnek a 14 napi szabadságra sürgősen szüksége van, igazoltatik.328. Szám.1915 június 3-n Kovács járőrmester
Ez a kérvény egyik oldala. A másik oldalon szintén kézírással:
M.kir.Debreceni honvéd 3. népfölkelő gyalog ezred 5. század. Tábori posta 25.
Vettem.1915. Július 14 Széll szd. par.
A ll/3 népf.parancsnokságának Tábori posta 254.
Elintézés végett felterjesztem.
- Július 15. Széll szd. par.
VETTEM 1915 júli 16. nap 965 szám..... zlj. parancsnok
Községi elöljáróságnak Derecske
Tábori posta 254/1915 Vll. 16. Kérvényező értesítendő, hogy katonai okokból szabadság nem engedélyezhető....zlj parancsnok( katonai okok:míg az ifjú újoncok még tudatlanok, addig az öregek nem mehettek haza)
Bélyegzőn a dátum: 1915.július 23. Ikt. sz. 2430.
Bent nevezett munkálatainak teljesítésére orosz hadifoglyok kérelmezendők.
aláírás: nincs (ez utóbbit, az orosz hadifogoly segítségét sohasem igényelték)
Ennyi volt a kérvényezés eredménye. De még novemberben sem mehetett haza,16 hónap után sem.
Mit éreztek? Lázadoztak? Vagy, - mert nincs mit tenni, -tovább ápolgatták a lelkük egészségére szolgáló tűröm füvet? Ez az utóbbi, ez lehetett egyetlen lehetőségük.
V.
…....és jött a tél, és az új esztendő,1916. Ennek az évnek az elején végre szabadságot kapott Pásztor József. A levelekből arra lehet következtetni, hogy valami baja volt az egészségével, valami emésztési rendellenesség:
Kelt levelem 1916, jan.17.-én. szeretett kedves feleségem, kívánom, hogy soraim találjanak benneteket a legjobb egészségben, az enyém is most már megjár, mert mikor visszaértünk egy ember aszalt somot adott, hogy abból főzzek teát, azt igyam meg, azóta javulok. Ezért írtam már, hogy küldjél somot. Szükségem nincs semmire. Ha biztos tehén az, amit Mihály kért, vegye meg, ha van olyan, mint a Fátyol volt. Erre is hűvös idő jár. Tisztelem Kis komát, és Gombos komáékat és.....
Ebben az évben pedig József megvívta az ő saját háborúját a kegyetlen sorssal, mert az ő távollétében elvette az ő büszkeségét, Imre fiát, alig hét évesen. Agyhártyagyulladásba halt bele. A betegség a nyár végén kezdődött, majd októberben fordult végzetesre. Abban az időben szegény Zsuzsanna se volt se élő, se holt, a bánattól. Az alábbiak szerint úgy tűnik, levelet se írt az urának. A levelek jöttek a távolból, ami nem is olyan nagyon távoli, mert az 1916 augusztusi román hadüzenet után, a népfölkelő gyalogezredet Románia felé irányították...
- Kelt levelem 1916, nov 24 Doborcsány...... kedves feleségem nem tudom mi az oka, hogy nem küldesz levelet, már én több levelet is írtam, de választ még egyet se kaptam. Cseréltem Gyulai komával az éjszakai őrséget. mer nem aludtam a rossz sejtelemtől, hogy Imre fiam javul-e már….
Kelt levelem 1916.december 24….azt kérdezed kedves feleségem, hogy mért nehezebbek ezek a napok, gondolj vissza arra a12 szomorú napra, mily nagyon fáj,de arról nem tehetek, hogy az jó Isten így szeretett, bele nyugszom, nyugodjatok bele ti is, mert csak ő segíthet, és ezeket a nehéz napokat még oly örömre fordíthatja, amilyen nehezek most. És higgyétek el, hogy jó egészségem van… 1917.deczember 29….és kedves feleségem tudatom,hogy a levelet megkaptam,melyben benne volt az arczképe az én kedves Imre fiamnak,akit az én szívemről az életben le nem tudok vetni…
..
.
VI.
- Hol jártak, merre harcoltak? A tábori lapok őrzik a titkot, még szerencse, hogy a dátumot ráírhatták. A harmadik télen is túl voltak már.
. És háború, háború, háború...sohsincsvége háború. Aki nem mehet szabadságra, annak az idő végeláthatatlan. A katona a fronton. Gyermeke születik, gyermeke meghal, neki parancsolnak. Haza nem engedik, katonai okokból. Megy az „öreg”, immár harminckilencéves -baka, de még a következő órát se, nem, hogy a jövőt tudatnák vele. Hangzatos hazafias jelszavakat hall, -” Jobb nekünk meghalni a harczban, mint hazánkat veszni látni.” - de nem is gondolkodik rajta, hogy ha a katona, ha minden katona meghal, akkor nem hagyja veszni a hazát? Ilyeneken inkább nem töpreng.
-Nincs mit tenni, ahogy a jó Atya elrendeli, úgy lesz.
Tűröm fűvel él, ami nem ismeretlen a földművelő parasztember számára, akinek a vetését vagy a fagytól, vagy az aszálytól őrízheti meg a Jó Atya, ha úgy rendeli. A jövő itthon is a Fennvalótól függ.
A szigorú, a tradicionális kálvinista nevelés beépül, nemzedékeken át rögzül a:” Tebenned bíztunk eleitől fogva...”.
Kelt levelem 1917.febr 18.(nem postán, egy szabadságostól küldte). Tudatom veled, kedves feleségem, hogy három leveledet megkaptam, melyet örömmel olvastam, hogy Rózsa is megjavult (gyógyult), és hogy a pénzt megkaptad, az csomagot is megkaptam, amibe az czipó volt. Addig ne küldj másikat, míg nem írok, mert soká kapja meg az ember. Azt a pár szót, amit akartál, azt írd meg, hogy el ne felejtsd, mert az még soká lesz, hogy mi együtt beszéljünk. Ezt a levelet egy köbölkúti fiúval küldöm. Ha majd küldesz, csak szappant meg dohányt küldjél. Mert az kéne. Erre is nagy hó van és hideg, de tüzelünk, hogy ne fázzunk. Kérdezd meg édesapádéktól, hogy megkapták-e a levelemet, mert még nem válaszoltak, pedig már több levelet is írtam nekik. Tisztelem édesanyámat és Mihályt, és Tégedet és családomat....
Kelt 1917 ápr. 14.-én...tudatom veled kedves feleségem, hogy az por használt, az első sem fogyott még el,az többi még megvan, azért nem írtam, hogy küldj. Mihály testvér az szőlőről sose írtok, talán rendben is van, vagy gond sincs rá, mert erre is jó idő van már. Tisztelem …
Kelt levelem 1917. ápr 17.én..... leveledet megkaptam, és megértettem, hogy a dologgal is jól haladtok, én nem bánom, akármit csinálsz vele, vagy mondjad Mihálynak, hogy jó lesz így ahogy te akarod, de azért én úgy gondolom, hogy mindenből jó volna egy kicsi. Erre jó az idő, elég csöndes….
Kelt 1917. május 18. Szeretett kedves feleségem tudatom veletek, hogy az 14.-én írott leveledet megkaptam, melyet örömmel olvastam, hogy oly nagy bajotok nincs, csak Rózsa beteges, ez is elég baj. Azt kérdezed, milyen betegek vannak itt. Gondolhatod, hogy amilyen szokott az harcztéren lenni. Mindenféle van itt. Így halt meg szegény János is. Ő bevégezte az háborút. Gondolom az járványba. Az malária szokott pusztítani. Az pusztít jobban, mint az golyó. Kedves feleségem az elég baj, hogy az üszőt le kellett vágni, de hát róla nem tehetünk, hogy mindennek el kell pusztulni, ha még soká tart ez a nehéz idő. Itt küldök fényképeket, de bizony ezeken az gatyákon meglátszik az romániai zsiradék, de az nem volna baj, csak így vihetném haza. Nem akartam levétetni magam, de a többiek rimánkodtak, így oszt 7 koronába került. Szappant meg dohányt küldjél, mert az nincsen, kívánok jó egészséget mindnyájatoknak, tisztelem édesanyámékat, szerető férjed a sírig én, Pásztor József.
Megered a tűrömfű…II.
.
Pásztor József nagyapám, a rózsaszínű tábori lapokon csak olyanokról ír, amit a cenzúra nem kifogásolhat. Ezek a két-három naponta írott sorok arra jók, hogy megnyugtatják az itthoniakat. A tartalma? Minden lap felét elfoglalja a szokásos üdvözlés: Szeretett kedves feleségem, kívánom, hogy ezen soraim találjon a legjobb egészségben mindnyájatokat, nekem hála a jó Atyának jó van.
Ugyan ilyen rituálé szerint íródik minden befejezés: Tisztelem édesanyámékat, és titeket, jó egészséget kívánok, maradok hű férjed a sírig, Isten veletek és velem, én Pásztor József.
A lap közepén, sem magáról, sem a harctéri állapotokról nem ír, -mert nem lehet, -hanem minden levelében az otthoni munkálatok foglalkoztatják. A föld, az állatok, a takarmány, a szántás, a vetés elvégzése foglalkoztatja. Ilyenkor otthon van. Nagyanyám értette ezeket az utalásokat, hiszen választ kapott a levelére, míg bennünk ezer kérdőjel, és kíváncsiság marad, mert mindent tudni szeretnénk. József a testvérét nem csak úgy félvállról szólítja meg, hanem Mihály testvérnek titulálja. Ez egyben megtisztelő, ugyanakkor felelősséget ébresztő is:
-Mihály testvér megszántattad-e azt a kis földet, akit mondtam?...
-Mihály testvér, jó kis eső volt, amikor eljöttem, a völgyben a sarjút le kellene kaszálni...
-Kedves testvér, most tán többecske bor lett, mint tavaly, és a borjuk, kint vannak-e még a gulyán, vagy megvolt-e a behajtás? Az évszakokkal járó feladatokat gondolatban ott is elvégzi. Mindenről tud, intézkedik. Amit Mihály, gyenge alkata miatt nem tud elvégezni, arra a munkára, más segítségét kell kérni. Ilyenkor ezért, nem pénzzel fizetnek, hanem természetben: - Hányadán vágták le a szénát? kérdezi a feleségétől. (ti. aki megdolgozza, hazahozza azé a termés egy része, van úgy, hogy harmada(!) .
Elérkezett 1918 januárja.
Kelt levelem 1918.jan.6.-án. ….tudatom veled, hogy a 31.-én írott leveledet örömmel fogadtam, mert az ünnepekre nem jött levél., beszéltél emezekkel, most ,már tudod, hogy milyen helyen vagyunk, de ne aggódjatok, mert az az ember, aki mondta talán azt szeretné, hogy aki itt van mind pusztulna el, de vigyázzon,mert aki másnak vermet ás, maga esik bele.. Tisztelem mindnyájatokat.
.Kelt levelem 1918.jan. 13.-án....most már én is kapogatok levelet,de amit írtál, hogy ha Moczok Gábor hazamegy eljössz véle, arra ne is gondolj, mert nagyon sokba kerül, meg a helyzet se olyan Itten is olyanok a hírek, hogy az embert elfújja az nagy szél. Tisztelem
.Kelt levelem 1918. feb. 14.(nem tábori postán, egy pesti szabadságossal küldött levél!) ….tudatom veled kedves felségem, hogy a tiszta leveleket megkaptam, van már mire írni. Most már itt is megszigorítottak, mert amennyit eddig két napra kaptunk, most négy napra adnak annyit, egy negyed kenyér egy napra. Nem akartam megírni, mert csak titeket izgatlak véle, de azért nyugodjatok meg, majd csak kijövünk valahogy. Efelől ne írj, mert az ilyenről nem lehet írni. Mostanában ne írj olyasmit, mert akit ti küldtök, azt is kibontják, ha le is van ragasztva. Majd, ha nem nézik, megírom. Ha igaz lenne, húsvétra haza megyek, mert már itt nem lesz rossz az levegő. Most is civil urak nézték az állásainkat. Azt beszélték, hogy nem lesz többet harcz, mert az oroszokkal megkötötték az békét és az ukránoktól szállítják az élelmet. Az ezredes úr azt mondta, hogy mi itt maradunk, és ha a szállítás megérkezik, akkor javul a mi kosztunk is. A szabadságosokat most igen vastagon eresztik. Az idő elég jó, most nem olyan zimankós, mint tavaly. Kívánom, hogy több és boldogabb nevetek napját érjétek, egészségbe, békességbe. Bár én is köztetek lehetnék, de azért bízok a jó Atyába, hogy ez is majd meglesz egyszer. De hát ily nagy zivatarba nehéz várni a jó időt. De azért ne aggódjatok, majd eljő az is egyszer. Tisztelem...
.Kelt 1918. márcz. 15.-én...... leveledből megértettem mindent, én úgy gondolom, hogyha nem adod meg neki, az egy harag, ha még mondja is, hogy ne add meg. Ha nem adod meg a kölcsönt, csak baj, hisz tudod az ördögnek is lámpást kell mutatni, ha belül nem úgy van is. Hátha visszaadja. Hej, de sokat mondta az én komám még Doberdón, hogy a jó lovat, szép asszonyt féken tartsd, mert nem lehet neki hinni. Az nagyon jó, ha szép a búza, akkor lehet hozzá bízni. De hát nem ér az semmit, ha nem szabad véle az ember. Hát az üszőt a Mihályét befogták-e? Az szabadsággal már kétszer voltam biztatva, de még itt vagyok. Erre most nagyon czifra az idő, ilyen még nem volt az idén. Köszönöm a megemlékezést, ti is érjetek, de ne ilyet, hanem amit együtt tölthetünk. Tisztelem...
És egy tartalmából ítélve, szabadság után írt levél:
. Kelt 1918. április 30.-án.Szeretett kedves feleségem kívánom, hogy levelem találjon benneteket a legjobb egészségbe, nekem is megjár, csak nagyon kihűltem az nehéz utazásba. A 25-én írott leveledből megértettem, hogy megint az tavalyi szükség áll be, mert ha annyit kell beadni, nem marad nekünk semmi. Ne igen küldj Porkolábtól semmit, majd úgy lesz, ahogy a pénzem engedi, veszek, amit tudok. Tisztelem...-------
Kelt Racskovo,1918. Aug 15.-én. ..tudatom veled,hogy már három levelet küldtem tudom megértetted. Most egy kis faluba vagyunk, egy néhányan. Így vagyunk széjjelszórva. Nincs szükségem semmire, lehet venni, amiket adnak. Hát Teréz jó lány-e, majd viszem neki a szép varrott román ruhát Hát az tengeri, hogy áll, lesz-e valamilyen termés. Nincs semmi baj, csak az napok nehezen telnek. Csak az jön nehezen, amit várnék, Tisztelem....
Kelt 1918. szept.25.-én…tudatom veled, hogy holnap megyünk, aztán hogy mi lesz, azt nem tudom. amit vártam, már biztos vagyok benne, hogy alig sikerül, ilyen szokott lenni a mi szerencsénk. De róla nem tehetünk, tisztelem.
Kelt levelem 1918.október 5.-én Szeretett kedves feleségem, kívánom, hogy lapom találjon benneteket a legjobb egészségbe, nekem hála a jó Atyának jó van. Tudatom veled, hogy a posta nagyon ritkán hoz mostanában levelet nekem, pedig sűrűn írok. Itten jó szelek fújdogálnak, hát otthon mi újság? Tisztelem mindnyájatokat, jó egészséget kívánok. Maradok hű férjed, Isten veletek.
A frontszolgálatból küldött, a hazatérés előtti utolsó levél:
Kelt levelem 1918. okt. 18.-án. tudatom veled,hogy a 9.-én írott leveledet megkaptam, melyet örömmel fogadtam, és megértettem belőle mindent, de majdcsak eljő már, amit várva-várunk. Tisztelem mindnyájatokat. Csak egy a baj, hogy füstölőm nincs, maradok hű férjed, Isten veletek
. ---
- november 19.-i dátummal pedig Pásztor József megkapta, az elbocsátó igazolványát:
Igazolvány
. Pásztor József népfölkelő született 1877.-ben
a leszereléskor a katonai szolgálatból elbocsáttatott.
Állandó tartózkodási helye Derecske,1676 házszám.
Kelt Debreczen,1918. Nov 19. Parancsnoki aláírás: Qaiser alezredes
. Elbocsáttatott kincstári ruhában a harcztérről.
Orvosilag megvizsgáltatott és egészségesnek találtatott.
1400 gr. Kenyérrel ellátva
leszerelési illetéket (zsold, 90 korona) nem kapott
Debreczen,1918. nov.19.Bíró hdgy
Fehérneművel a harcztéren természetben elláttatott. Ilyés hdgy
337/1918. Láttam. Derecske város körpecsétje alatt az aláírás: Hágel jegyző
40 napi zsold, és 360 korona élelmezési pénz kifizetve
Derecske,1918, decz.18. Aláírások. Czeglédi, Takács
és a körpecséten: Bihar vármegye Derecske község,1910.
Ezzel le lehetne zárni a Pásztor József nagyapámról maradt katonai emlékeket. Ha nem lenne valami égető hiányérzetem, valami megfejthetetlen talány bennem Hogyan tudott ilyen bölcsen, ilyen bizodalommal élni, távol az otthonától, a harctéri, mindennapos veszedelem, nélkülözés, éhezés, fázás, honvágy közepette? Soha, sehol nem ír félelemről, magaféltésről. Nem történhet ilyen ővele. A jó Atya hazavezérli! Hiszen dolga van! Csak arra gondolhatok, hogy védőburokként óvta őt az otthonhoz, a családhoz tartozás erős kötődése. Akik várják. felesége Zsuzsanna, lányai: Zsuska, Rózsa, meg a kicsi Teréz, és édesanyja meg Mihály testvér. A szoros családi kapocs!
A háborúhoz tartozást kizárta. Ez nem az ő világa. Mint ahogy őt sem avatták be, neki bábként kellett engedelmeskedni. Ezért visszavonult önmagába, ahol otthon lehet. Gondolhat a munkákra, amit el kell végezni. Ha a völgyben a szénát le kell kaszálni, ha a búzát le kell vágni, és ha az üszőt haza kell hajtani a gulyáról, míg le nem esik a hó, ... ha ő nem, ki gondol véle? Mert erre gondolni,- négy évig,- ez könnyebb volt? Egyáltalán nem. Hiszen, ha nincs erős hite, ez akár még gyengíthette volna. Ha nem akarta volna a kötelességet vállalni? Talán odavész. Földönfutó céltalanná lett volna, a sehová sem tartozás miatt. Haza kellett jönni! Haza akart jönni. Gondolatban „ott”, is az otthonát látta.
Látta az őszi napsütésben sárguló kukoricatáblát, a szüretre váró szőlőt ott a tanyai ház mögött, akkor is, amikor már menekültek, szétszóródva, puskaropogásos zűrzavarban. Románok, szerbek, bolgárok, magyarok. Egy fiatal szerb gyermekkatonával futottak át a hídon. (Mikor erre emlékezem, óhatatlanul a mosztári Neretva hídját képzelem, - persze ez csak bennem él, az a híd bárhol is lehetett) A kétségbeesett kiskatona belekapaszkodott József köpenyébe, már nem volt ereje, sírva vonszoltatta magát. Nagyapám megsajnálta ezt a fiatal idegen katonát. És lehajolva húzta magával. Lőttek rájuk, és a nagyapám széttárt köpenyének az alját átlyuggatták a golyók, de ők épségben átértek a hídon.
Ezt a köpenyt hozta haza emlékbe feleségének, az én nagyanyámnak, az ő sírig hű férje, Pásztor József, - évekig ereklyeként őrizték, - mert nem kapott más kitüntetést, mint eme kézzelfogható bizonyítékát, ottlétének és az isteni gondviselésnek.
Nem hiába bizakodott, megkapta a jó Atya segítségét benne bízó szanitéce, hiszen: a sebesültek menekítése közben, bár szívét a szánalom szorította, két tenyerét a hordágyak cipelése törte hólyagosra, megmenekült attól, hogy szelíd lelke ellenére, halált osztó lőfegyverrel harcoljon.
********
Fotó: Fortepan, 151689
