Anyuka mindig attól félt, hogy ha nem lesz elég szigorú a lányaihoz, azokban nem alakul ki az a méltósággal hordott nőies lelki tartás, az az erkölcsileg feddhetetlen viselkedés, amivel kiérdemlik a falu megbecsülését. Ezért aztán mi nem is divatozhattunk, nem lehettünk könnyelműen ihogó-vihogó neveletlen fruskák. Nekünk mindig, minden helyzetben meg kellett felelnünk anyuska elvárásának, mi szófogadóak voltunk. Amit anyuka megkövetelt, az úgy is történt.

   Különösen én nem követelőzhettem, én voltam hármunk közül a legkisebb –a csitri, - akinek mindig a többiek kinőtt holmijait kellett viselnem. Mondhatom, -egyre lázadóbban, -mert nevelés ide, vagy oda, azért nem voltam angyal.

   Ez mindjárt ki is derül, ha elmondom az egyik emlékemet.

   Olyan tízéves-forma lehettem, azon a télen. Éppen karácsony hetében jártunk, amikor egy este kopogtattak nálunk.

   Elkiáltottam magam: - Jön a Jézuska!

   Majdnem igy is lett, mert a hidegtől pirosan, hótól csatakosan, Anyukának a Bátyja és felesége- Ángyom, -jöttek hozzánk ünnepet köszönteni.

   Azonnal tudtam én, hogy mint minden karácsonykor, -nem jöttek üres kézzel most sem.

    Kellemes várakozás töltött el.

  Anyuskám, - ő igen mérsékelt hűhóval üdvözölte őket, - ő tudta, miért. De én nem törődtem a hűvös viszonnyal, untam a formaságokat, csak az ajándékra tudtam gondolni. Ott toporogtam, míg végre, sor került erre is.

  Ángyom az ágyra terítette ki, amit hozott: - az akkor nagyon divatos, kézzel kötött, habos-csipkés moherfonalból készült kendőket.

   Kettőt.

  Néztem a simogatóan meleg ölelésű fejkendőket az egyik halovány rózsaszín, a másik vajszín, úgy simultak, suhantak az ágyra, mint a lepke. Vártam a harmadikat.

  Mi hárman vagyunk!

 –Katikám, Marikám, gyertek csak közelebb, válasszatok! - Ángyom kedveskedve hívta a nagyobbakat.

  Elgörbült a szám: - Nekem? Nekem nem hozott?

-Neked? -ángyom kis ferde mosolya anyámra villant: -Neked? Te nem vagy a keresztlányom, a te keresztanyád, - az hozzon neked.

Az én keresztanyám? Attól nem várhattam. Az én keresztanyám, anyuka legkedvesebb húga, -a Hugi- úgy ment el külföldre, - (a nagy távozások idején), -hogy ángyom tudta nélkül, Bátyja valutával segítette.  –Ígérte Hugi, hogy majd megadja. Aha, még levelet se küldött, nemhogy pénzt!

  Na, emiatt az elveszett pénz miatt fujt Ángyom, mert hamar kiderült minden. Szerinte az anyuka ötlete volt, hogy Bátyjától pénzt kérjenek. Nem csak anyukára, rám is vonatkozott a haragja, mert én voltam a Hugi keresztlánya. Nem adott nekem semmit, csak a nagyoknak, az ő keresztlányainak. Ezt a bosszút találta ki.

   Bőgve követelőztem, mire Marika meg akart vigasztalni.

  -Neked adom az én régi kendőmet, csak ne sírj!

  Toporzékoltam-: Persze, azt a ronda bánatbarnát, - kell a fenének!

 Anyuska nem volt a szobában, ő már akkor kiment, amikor Ángyom rávillogtatta áspismosolyát. Ő, ha lett volna pénze, már rég megadta volna húga helyett is, csakhogy azt ne érje vád.

  Anyuska magára vette volna a világ bűneiért való vezeklést is, csakhogy békesség legyen. Ezért volt hozzánk is szigorú. Ne legyünk nagyravágyók, elégedetlenek, inkább szorgalmasok, tűrők, hittel élők. Ellentmondást, -el se képzelt. Anyuskának fogalma sem volt arról milyen kínos volt nekem, a – szerintem- jól öltözött gyerekek között, ócskaságokban megjelenni az iskolában. Ezért sírtam vigasztalhatatlanul Most lettem csak nagyravágyó!

    A vendégek hamar elmentek. Ángyom meg lehetett elégedve: -tőre, - telibe találta anyám szívét.

   Nem csoda, ha Anyuska, később azt a megjegyzést tette a kendőkre:

- Micsoda divatozás! Hozhatna hozzá új kabátokat is, mert ez így olyan, mint a csengő, bicikli nélkül.

  Nem maradtam ám segítség nélkül! Valaki, aki eddig csendesen üldögélt a kályha melege mellett, - nagyanyám, - most megsimogatta a fejemet:

-Ne búsulj virágom! Kitaláltam én valamit. Nekem elhiheted, hogy lesz neked is kendőd, szebb leszel benne, mint Tündér Ilona!

   De azért a kora reggel már a mama mellett talált.

. - Na, kis bogaram, tudtam ám, hogy itt leszel! Nézd csak, mit találtam neked!

   Csalódottan néztem a két hosszú kötőtűt: -Ezt tegyem a fejemre? –nevettem el magam.

  -Nem, nem ezek csak a varázsvesszők, ezekkel készül a kendőd.

   Azzal elvezetett a padlásfeljáróhoz, ahol egy rongyoszsákból kihúzta, egy rég elfeledett, kinőtt piros szvetteremet.

 -Már megint egy ócskaság! Nekem ez nem kell, mama!

 -Egyet se búsulj Hamupipőkém, jóra jön ez még.

 A mamának igaza lett, -mint mindig. Száz szónak is egy a vége, elbontottuk az ócskaságot, és lett belőle egy csipkemintás, divatos „új” kendőm. Ott maradtam mellette, néztem a kezét, mint simul ujjai köré engedelmesen, - mintha tudná a dolgát- a fonál. A kötőtűk villogtak, össze-össze koccantak, és a csipkeminta lassan kibontakozott. Néha kiterítette, gyönyörködve kisimította, ettől látszottak az egymásból születő, egymásba folyó hullámos csillagok - ládd-é, hogy sikerül!

  -Mama, ugye, ha marad a fonálból én magam köthetek hozzá egy sálat?

  -Hát hogyne lányocskám, keresünk hozzá, ha nem lesz elég. Aki akar valamit, az mindig megtalálja   hozzá a módját is. Meglásd, míg kötögeted már akkor örömöd leled benne.

  Amint kész lett, bekötötte a fejemet, örvendve nézegetett:

 -Ej, be illik rád, - piros, mint az orcád, te nádszálkisasszony, - aztán ne lássalak szomorkodni!

  Szaladtam a tükörhöz, - megint igaza lett, illett hozzám ez a kendő. Anyuska meglátta, ahogy illegetem magam, azonnal szóvá is tette:

  -A mama meg elrontja nekem ezt a kis fityfirittyet, tükörbenéző majmot csinál belőle.

  -Ó lelkem, nem lesz attól kisebb a lány, ha nem néz a tükörbe, így is, úgy is nagylány lesz belőle, egy-kettőre.

  Az én nagyanyám mindig pártomat fogta, el is kényeztetett a maga módján. Mesélt nekem Tündér Ilonáról meg az Árgyélus királyfiról. Elénekelgette a zsoltárokat: – „Erős várunk nékünk az Isten, és fegyverünk ellenség ellen” ...aztán:” - Mint a szép hives patakra...” 

  Még a Varga Janiról szóló dalt is sokszor hallottam tőle, esténként, ha nem égett még a lámpa, csak a tűzhely lángja fénylett:

” ...Este van már nyolc óra, mennek a fonóba...Varga Jani azt mondta, ő is elmegy oda ...leül a lócára... Két gyilkos pajtása, a kapuba várta... Varga Janit megfogták a földre tiporták, szép piros vérével a földet locsolták....

…Minden legény minden lány, vigyázzon magára.”

   Álmosan hajtottam ölébe a fejemet. A nóta szövege? Egyszer se gondoltam bele, vajon miért járta meg szegény Varga Jani? Hanem az édesbús dallam, a tűzhely szapora lángjától a falra vetülő árnyak játéka, az volt: - „az este mamámnál”. Ő volt a biztonság, a nyugalom.

-----   De nem tudott megvédelmezni a múló időtől. --------

   Újra eljött a karácsony. Akkor már napok óta, elgyöngülve feküdt az ágyban. Hideg, zord időjárás elől futottam haza. Le se vetkőztem, még fejemen volt az a kendő, amikor, először is őhozzá siettem:

  -Hogy érzi magát édesmama?

   Lassan fordította felém a fejét:

  -A piros kendőd, - mondta elrévedő tekintettel, - szebb vagy benne, mint Tündér Ilona...

.  A feje félrenyaklott, a keze meg-megrándult...

  -Mamácskám mamuskám! -

 Rémülten futottam ki: -Anyukám, gyorsan, jaj a mama!

– Ó, teremtő Atyám, -sírta anyuka, -hiszen már vége is van...És ezzel, -jobb híján, - lekapta a fejemről az én piros kendőmet, és azzal kötötte fel, - ernyedten leeső állát, - szegény nagyanyámnak. Majd imát suttogva zárta le a két szemét....

   A látvány annyira oda nem illő volt, hogy kiabálni kezdtem:

- Anyuka, mit csinál? Piros kendőt a nagymamára! Mit szól, ha megtudja? Sose tenne ő a fejére piros kendőt! A feje búbján megkötve? Vegye le róla, anyuska!

    Ne hangoskodj most, most nem szabad...hadd gondolkozzak egy csöppet.

 Előkeresett egy törölközőt, majd a kendőmet leoldva, tétován nyújtotta felém. Nem adta még a kezembe, elgondolkodva nézte, nézte, - majd felocsúdva suttogta:

   -Ezt nem teheted a fejedre, -most már.

 Azzal, egy villámgyors mozdulattal, bedobta, a kályha tüzébe. Utánakaptam, elkéstem.

Kendőm akkor már, - égő áldozatként, - lángra lobbanva égett. Egyszer még felizzott, -mint az a régi karácsonyi öröm, -majd ellengett ő is nagyanyám után.

.                                                  ---------

 Anyuska annyit mondott:

-Nehogy nekem itt most cirkuszolj a piros kendőd miatt, egy évig úgyis feketében kell járnotok.

...és ha anyuka azt mondta, akkor az úgy is történt.

                                                        *****